Mitől foltosodik a tűztövis?

Agrofórum Online

J. Réka kérdése: Tavaly ültetett tűztövis bokraimon vöröses színű lapos, de kiemelkedő foltok jelentek meg. Mik ezek?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus 

Kedves Érdeklődő!

Közel egy évtizede jelent meg hazánkban egy feltűnő színű foltosodást okozó kártevő a tűztövisen. Házi kertekben, közterületeken, utcai szegélyként kiültetett egyedeken egyaránt előfordul. A kártevő, ami az elváltozást okozza, a tűztövis gubacsatka, tudományos neve Aceria pyracanthi. A levélatkák csoportjába tartozó kártevő szabad szemmel nem látható, jelenlétét a szívogatása nyomán keletkező levélfoltok jelzik.

A tűztövis gubacsatka szívogatásának hatására a leveleken, gyakrabban azok hátoldalán többségében kör alakú, 1-3 mm-es gyapjas, nemezes hatású, kissé kiemelkedő szövedék képződik, színe kezdetben zöldes, a levél színével azonos, majd beszínesedik, végső stádiumában élén, mély vörös színt nyer. A hátoldali foltok a levél színe felől bemélyednek, és a foltok gyakran összeérnek, összefolynak. A fiatal zsenge hajtásvégi leveleket fertőzi az atka, azokra húzódik az idősebb, keményebb levelekről.

Egyes vélekedés szerint, mivel „csak” a leveleken képződő foltok károsítják a bokrokat, nem is tekinthető lényeges kártevőnek. A szerző véleménye ezzel ellentétes, előfordulnak súlyosan fertőzött állományok, melyeknél már ép, menetes levél alig található. Ilyen esetekben jelentős kártevőnek tekintendő, és rendszeres kémiai védekezés nélkül az állomány leromlik.

A kártevő származási helyéről, biológiájáról keveset tudunk, életmódjára vonatkozó adatok nem találhatók. A hasonló kártételt okozó gubacsatkák fás gazdanövényeken a kéregrepedésekben, redőkben és a rügyekben telelnek át. A tűztövis örökzöld növény, a nemezes gubacsok a levéllel együtt télen is a bokron maradnak, az atkák abban történő áttelelése biztosított.

Védekezés

Megfigyelések szerint szaporító anyaggal is terjeszthető. A már fertőzött növények, beállt sövények mentesítésének eredménye kétséges, ezért vásárlásnál, telepítés előtt a növények lombjának alapos átvizsgálásával próbáljunk kártevőtől, kártételüktől mentes töveket kiválasztani. A kémiai védekezésnél két időszak különül el. Nyugalmi időszakban kénnel kombinált olajtartalmú szerekkel gyéríthetők a növényen áttelelő atkák. A hajtásnövekedéssel egy időben már megindul a szaporodásuk is, ekkor a frissen képződő gubacsos lombot mielőbb permetezzük felszívódó vagy transz-lamináris mozgású atkaölő szerrel. A kontakt hatású atkaölő szerek a szövedékben élő atkapopulációra nem gyakorolnak hatást, nem érik el azokat. Vegetáció során ismételt, tapadásfokozó anyagot is tartalmazó lombpermetezés lehet szükséges. A fertőzött sövények rendszeres metszésével a beteg levelek nagy része (fertőzési forrás) eltávolítható. Azokat ne hagyjuk a talajra lehullani, hanem metszésnél zsákban gyűjtsük össze megsemmisítésre.

Hogyan fog virágozni jövőre az amarillisz?

2020. november 30. 14:55

Az amarillisz a téli időszak egyik legnépszerűbb ajándéknövénye. Némi odafigyeléssel és gondozással akár a következő évben is gyönyörködhetünk fehér, piros vagy rózsaszín, tölcsér alakú, liliomszerű impozáns virágaiban.

Így vásároljunk nagy dézsás növényeket, hogy később is szépek legyenek!

2023. szeptember 6. 06:40

A dézsás növényeknek teljesen más igényei vannak, mint egy kertben, a beültetett növényeknek. Így ha dézsában is tartanánk növényt, netán már meglévő hatalmas nagy növényt vásárolunk, akkor vannak trükkök, hogy sokáig igazán szép lehessen a növényünk.

Amit a krókusz növényről tudni érdemes

2022. október 22. 09:36

A krókuszok viszonylag apró virághagymáit most ősszel kell elduggatni a talajba.

Ezt a földet választottam III. rész

2019. szeptember 19. 04:36

Milyen földtípusok állnak rendelkezésünkre, melyiket válasszuk a növény igényei (pl.: savanyúföld, kaktuszföld, orchideaföld), illetve termesztési céljaink (pl.: palántaföld) tekintetében? Megéri minden növénynek „névre szóló” földet vásárolni? Melyik fajtát helyettesíthetem egy másik típussal?