A monília elleni készítmények védik az őszibarackot tafrina ellen is?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy a monília elleni készítmények, növényvédő szerek védik az őszibarackot a tafrina ellen is?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tafrina az őszibarack egyik legsúlyosabb betegsége, mely már korán tavasszal, a fakadással egy időben képes fertőzni a leveleket. A súlyos lombveszteség mellett a fás részeken, hajtásokon, vesszőkön, illetve a gyümölcsökön is kialakulnak tünetek. A korai lombvesztés miatt a fák kondíciójának csökkenése is bekövetkezik, így az éves termések mellett a következő évi termésfejlődés is veszélybe kerülhet. A fertőzés bekövetkezésére azonban nemcsak korán tavasszal, hanem egészen nyár elejéig is számítani kell, hiszen a fertőzésveszély hosszát nagymértékben befolyásolja a hőmérséklet alakulása.

A hűvös és párás időjárás kedvez a fertőzésnek, csökkenésére csak abban az esetben kell számítanunk, ha a hőmérséklet már tartósan eléri a 15-20 Celsius-fokot. Az apró levelek egészséges kinézete nem jelenti azt, hogy a betegség megjelenését sikerült megelőzni, hiszen a lappangási ideje mintegy két hétig is eltarthat. A jellegzetes tafrinás tünetek, besodort, ráncos, pirosasan elszíneződött levelek, melyek deformálódnak és vastagodnak is.

A kémiai védelmet ajánlatos már a lemosó kezeléssel kezdeni, mely során a többi kórokozó ellen is alkalmazott réz hatóanyag használható eredményesen. A permetezést egérfüles állapotban mindenképp érdemes megkezdeni kontakt hatóanyaggal, pl. Cuproxat-tal. A permetezést ajánlott pirosbimbóban, virágzás végén, valamint a terméskötődéskor is megismételni, ekkor már felszívódó készítménnyel. A készítmények közül kiskerti tulajdonosok számára is elérhető a Mavita 250 SC, valamint a Score 250 EC, melyek hosszabb hatástartammal rendelkező felszívódó készítmények.

A felsorolt készítmények őszibarackban monília, lisztharmat és sztigminás levélfoltosság ellen is jó hatékonysággal alkalmazhatók. A kontakt réz hatóanyagú készítményeket a perzselés veszélye miatt a levelek megjelenése után nem ajánlott felhasználni.

A kémiai védekezés mellett a metszés során a beteg, fertőzött fás részek lemetszésének, a harmonikus tápanyagellátásnak is nagy szerepe van a betegség leküzdésében.

Kiemelt kép: Pixabay

Rengeteg a tenni való a gyümölcsösben - ha szüretelni is akarunk

2019. március 27. 04:36

Az átlagosnál melegebb időjárás hatására teljesen virágba borult a kajszi, megkezdte virágzását az őszibarack, zöldbimbóban a cseresznye, meggy, szilva.

Meddig fertőzi a tafrina az őszibarackfákat?

2024. április 3. 04:37

Egy kérdéssel fordulok Önökhöz: meddig fertőzheti a tafrina az őszibarackfáimat?

Mikor ébrednek a gyümölcsfák?

2024. február 6. 10:10

Itt, a mérsékelt égövben a gyümölcsfák, éppúgy mint a lombhullató erdei fák is, téli álmot alszanak. Ez a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás szép példája. Csak így tudják átvészelni a telet.

Megjelent a levélpirosító levéltetű, fakad a szőlő

2019. április 3. 08:54

Ritkán fordul elő, hogy április első napjaiban a kajszi már elvirágzott és a többi gyümölcstermő növény virágzásnak indult. Kivétel ez alól csupán a birs, az alma pedig piros bimbós állapotban van.