Ékköves araszoló károsít a szőlőkben

Agrofórum Online

Mi károsíthatja, károsíthatta a szőlő friss hajtásait?

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Kedves Olvasó!

A szőlő hajtását az ékköves faaraszoló lárvája károsítja. Az ékköves faaraszoló alkalmi kártevő. Enyhe teleket követően (ez év is ilyen) hatalmas egyedszámban jelenhetnek meg és súlyos károkat okozhatnak a tőkéken. Az áttelelt hernyók által megrágott rügyek nem fakadnak ki, ha mégis kifakadnak, belőlük csökkent értékű hajtás fejlődik. Különösen az Alföldön szokott elszaporodni és váratlan károkat okozni, de a Balatoni borvidéken és Tokajhegyalján is gondot okozott. A lárvákat nehéz észrevenni, mivel az araszolólepke hernyóra jellemző módon teste a szőlővesszőtől mozdulatlanul elállva nagyon hasonlít egy elszáradt kacsra.

Évente 2, esetleg 3 nemzedéke van. Általában május végén június elején rajzik az első nemzedék, és július-szeptember folyamán a második., esetleg harmadik.

Védekezés

Az ékköves faaraszoló lárvái ellen a fakadást megelőzően lemosó permetezéssel, a fakadás után rovarölőszerrel lehet védekezni. A fakadás utáni permetezés gyakran egybeesik a szőlőmolyok elleni védekezéssel.

Jó hír, hogy van parazitája, mely a parazitált lárván kívül bábozódik, akkor tud fennmaradni, ha az ültetvényben vagy környékén jelen van az alternatív táplálékforrást közvetetten biztosító nagycsalán és a nappali pávaszem. A nagycsalánon él a nappali pávaszem lárvája, ami pedig az ékköves araszoló parazita alternatív táplálékforrása.

A nappali pávaszem kifejlett lepkéjének többféle virág nektárjára van szüksége, ezért a szelektív, virágzó, sokszínű flóra nagy előnyt jelent. Amennyiben a szőlő ültetvényben vagy közvetlen közelében van nagycsalán, a nappali pávaszem tojásait erre rakja, ez lehetőséget biztosíthat az ékköves araszoló természetes ellenségének felszaporodására. Előnyös, ha a szőlőültetvényben vagy közlében a nappali pávaszem lepkéi által kedvelt növényfaj található pld. nyári orgona, bodza, fagyal, selyemkóró, bogáncs stb.

Mitől száradnak össze a bogyók a szőlőfürtökben?

2018. június 30. 07:01

M. László kérdése: A szőlőm fürtjein egy-egy szem megbarnult, aztán fekete lett, összeszáradt. Mi okozhatja ezt, és mivel kell védekezni ellene?

Tűzelhalás: most maximális a fertőzési veszély

2018. június 7. 04:34

A gyümölcsösökben szinte minden kultúrában folyamatosan kell védekezni, a szőlőbogyók a legérzékenyebb fenológiai stádiumban vannak.

Hamarosan megnyitja kapuit Európa legszebb borfesztiválja a Budai Várban

2019. augusztus 30. 12:48

A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.

Olaszországban sem kímélte a fagy az ültetvényeket

2021. április 25. 05:19

A Coldiretti szerint az extrém időjárási események gyakoriságának folyamatos növekedése több mint 14 milliárd eurós kárt okozott már az olasz mezőgazdaságban.