14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Érdemes a vásárolt paprikából magot gyűjteni?

Agrofórum Online

Szép paprikát sikerült vásárolnom, szeretnék én is ilyen fajtát termeszteni kertemben. Érdemes a termésből magot gyűjteni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A magfogás, maggyűjtés leginkább saját termesztésből származó termések esetében tekinthető bevált és sikeres módszernek. A vásárlásból származó csak abban az esetben, ha ismerjük a növény tényleges fajtáját. A fajta ismerete nagyon fontos, hiszen a paprikánál rengeteg változat áll rendelkezésünkre, melyből sok, úgynevezett hibrid, vagyis F1 magokból nevelt fajta. A hibrid növények terméseiből gyűjtött magokból nem érdemes viszont palántát nevelni. Az így kapott növények ugyanis számos tulajdonságukban, így terméseik megjelenésében és ízében is eltéréseket fogunk tapasztalni, így sajnos a kívánt termésminőség eltérően alakulására is számíthatunk. A hibrid fajta magjait érdemes tehát a kereskedelemben megvásárolni, majd abból növényt nevelni.

A paprikánál továbbá arra is ügyelnünk kell, hogy életképes, csírázásra alkalmas magokat csak a teljesen érett termésekből tudunk kinyerni. Ez azt jelenti pl., hogy a sárga, TV típusú paprika magjai nem lesznek olyan mértékben életképesek, ha nem várjuk meg a termések teljes bepirosodását, biológiai érettségét a leszedésük előtt. A paprikát ugyanis gazdasági érettségben szokás leszedni, míg biológiai érettségben (a legtöbb esetben piros szín) csak néhány fajtát.

Abban az esetben, ha piros színű paprikáról van szó, illetve a fajta is ismeretes (nem hibrid), természetesen ajánlható a maggyűjtés, hiszen azok helyes elvetésével sikeresen nevelhetünk egyöntetű növényállományt. A magokat a kinyerésük után szárítani szükséges, így vékony rétegben pl. újságpapíron, papírtörlőn jól szellőző helyre kell tenni. A kellően száraz magokat válogassuk át, a foltos, betegség tüneteit mutató magokat minden esetben távolítsuk el! A hosszabb ideig tartó tárolás csak száraz körülmények között, jól szellőző papírzacskóban valósítható meg. Lehetőleg alacsony páratartalmú és hűvösebb körülményt biztosítsunk gyűjtött magjaink számára! Hasonlóan járjunk el a maggyűjtés esetében a többi zöldségfajnál is! Továbbá ne felejtsük el a zacskóra ráírni a növényfaj nevét, fajtáját, mellyel a későbbi azonosítás is könnyebb feladat!  

Kiemelt kép: Pixabay

Fűtetlen és enyhén fűtött fóliák hasznosítása, XVI. – Étkezési paprika hajtatása, II. rész

2024. március 27. 11:10

A paprika igénye szerinti táplálásával, illetve öntözésével, valamint a környezeti tényezők összehangolt irányításával olyan kondíciót lehet kialakítani, amely növeli a paprika termésmennyiségét, javítja a minőségét és a termésbiztonságát.

Az étkezési paprika növényvédelme - növénykórtani problémák (2/1.)

2019. március 28. 09:17

A hajtatott paprika legfontosabb növénykórtani problémái között szerepel a paradicsom bronzfoltosság vírus (TSWV), amelynek terjesztésében a nyugati virágtripsz játszik szerepet.

Mennyi vizet igényel a kertbe ültetett paprika?

2023. június 18. 04:38

Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a házikertbe ültetett paprika mennyi vizet igényel? Segítségüket köszönöm!

Paradicsom, paprika teleltetése, hogy télen is teremhessen!

2022. december 9. 05:37

A legtöbb palántáról nevelt kerti növény átteleltethető. Amikor eljön az ősz és elkezdődnek az első fagyok, akkor nagy földlabdával emeljük ki a veteményesből a töveket és nagy dézsába tegyük át.