Zöldség-Gyümölcs

Csokoládé színű paprika, rózsaszín alma a polcokra?

Agrofórum Online

Bár feltűnő, nagy csinnadrattával történő beharangozás nincs, ahogy gigabefektetők vagy sztárvezérigazgatók sem, ennek ellenére egyes startupok elképesztően innovatívak az újabb és újabb élelmiszerek megalkotása terén.

Az észak-queenslandi Bowenben Levon Cookson kutató agronómus és növénynemesítő egy vadonatúj „csokoládépaprika” nemesítésével töltötte az elmúlt öt évet.

Elmondása szerint persze a csokoládéra csak küllemében emlékeztet a zöldség, ízben semmiképpen sem. Bár maga nem paprikarajongó, olyan növényt akart nemesíteni, amit ő maga is szívesen rágcsálna. Így született meg a hagyományosnál kétszer édesebb paprika, amire még munka közben is rájár. Reményei szerint így olyanok is megkóstolják a zöldséget, akik egyébként nem nagy paprikaevők. 

Akárcsak egy technológiai startup esetében, a kezdeti napok távolról sem voltak túl fényesek. Szó szerint a semmiből kezdték a munkát. Minimális tőke, se áram, se víz, sem épületek, még út sem volt a jelenlegi helyszínen. Egyedüli tulajdonosként, és saját maguk befektetőjeként a lassú terjeszkedés maradt számukra az egyetlen út.

A sikerhez néha kell a szerencse is

Míg Cookson úr tudatosan törekedett arra, hogy valami újat hozzon létre, Bob és Janelle Martin farmjára inkább a szerencse hozta el a lehetőséget a queenslandi Glass House-hegység gazdag vörös vulkanikus talaján.

Huszonöt évvel ezelőtt egyetlen fa egyetlen ágán megjelent egy szezonon kívüli pudingalma, de ahelyett, hogy kivágták volna, hagyták, hogy virágozzon. 

Karen Martin, a farm egyik tulajdonosa szerint nyilvánvalóan egyfelől szerencse is kellett a sikerhez, ugyanakkor, ha a fát veszni hagyták volna, akkor ez a fajta örökre elveszett volna – nem hagyhatjuk tehát figyelmen kívül az emberi döntés súlyát sem.

A kivágás helyett tehát kinemesítették a PinksBlush puding alma fajtát, amely rózsaszín árnyalattal érik.

Rögös út vezetett idáig

Bár szerencsés felfedezés volt, Martinéknak keményen meg kellett dolgozniuk az újításért és az új gyümölcs hasznosításáért.

A Queenslandi Mezőgazdasági Minisztérium és a Custard Apples Australia ugyancsak évtizedeken át nemesített rózsaszín és vörös héjú fajtákat, de egy hosszú, nehéz, kudarcokkal kikövezett út végén kerültek közelebb a kereskedelmi forgalomba hozatalhoz.

Mr Cookson szuperédes paprikájának sem volt zökkenőmentes az útja. Bár saját bevallása szerint nagyon messze volt a nagy cégek high-tech nemesítő laborjainak fejlettségi szintjétől, és ezer alkalommal bukhatott volna el a projekt, a türelem végül meghozta gyümölcsét – azaz, jelen esetben zöldségét – és a szuperédes paprika idén már a polcokon várja a vállalkozó szellemű fogyasztókat. 

Szezonon kívül is piacképesen

A Yanalla Farms Martinjai már a kezdetekkor nagyon jól tudták, hogy az „új gyümölcsök” piacán hosszú távra kell felkészülni.

Miután sikeresen vették a különféle megbetegedések jelentette akadályokat, kitanulták, hogyan tudják maguk szaporítani a növényeket. így egyetlen PinksBlush ágból 2000 fát ültettek. Így nincsenek ráutalva sem faiskolára, sem külsős nemesítőkre. Maguk nevelik a magoncokat, maguk oltják a fákat – önellátóak lettek. 

Ráadásul Ausztráliában a legtöbb almát március és július között szüretelik, de a PinksBlush alma szeptembertől decemberig érik, így Martinék akkor is el tudják látni a piacot, amikor más termelőknek nincs termése, és az árak is jobbak. 

Most arra készülnek, hogy a PinksBlush fajta termesztését korlátozott számú termelőnek engedélyezzék.

(Fotó: (csak illusztráció!) dimitrisvetsikas1969/ Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül szép, belül barna a birsalma? Több oka is lehet

2026. október 16. 07:10

A birsalma barnulása nem egyetlen problémára vezethető vissza. Más állhat a külső rothadás és más a felvágáskor látható húsbarnulás mögött.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Kevesebb zöldség és gyümölcs termett

2020. augusztus 24. 08:03

2019-ben az előző évinél negyedével kevesebb, 63 ezer tonna meggy termett, 2012 óta a legkevesebb. A szőlő mennyisége tizedével mérséklődött.

Terméskiesést okoz a hőség az olasz almatermelésben

2019. augusztus 30. 13:02

A Prognosfruit legfrissebb adatai szerint Olaszország az EU második legnagyobb almatermelője.

Támad a monília, a tafrina - veszélyben a gyümölcsösök

2019. május 28. 08:30

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek a kártevők és a betegségek egyaránt.

Lengyelország a legnagyobb EU-s almatermelő

2021. január 22. 06:52

Az Európai Unió országai közül Lengyelországban termelik a legtöbb, 3,08 millió tonna almát. Az ország ezzel a globális rangsorban negyedik, a listát Kína vezeti 42,43 millió tonnás adattal.