Érdemes az uborkát állandó helyre vetni, vagy inkább palántázzuk?

Agrofórum Online

Érdemes az uborka magjait állandó helyre vetni, vagy jobb inkább előzetesen magjaiból palántát nevelni? Köszönöm segítségüket!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az uborka esetében mindkét szaporítási mód beváltnak tekinthető, vagyis helyrevetéssel és palántázással egyaránt sikeresen szaporítható ez a zöldségfajunk. A növény fejlődéséhez szükséges melegigény teljesülése érdekében a magokat nem érdemes április végénél hamarabb elvetni a kertbe. Arra is ügyeljünk, bármelyik szaporítási módot is választjuk, hogy az uborka legjobban a napos, meleg helyet kedveli, ott fogja számunkra a legtöbb termést adni! Vetés előtt a talajt mindenképp megfelelően készítsük elő, gyommentes, aprómorzsás szerkezetű, szárazság esetén előre beöntözött talajba történjen meg a vetés!

Az uborka tápanyagban gazdag talajban tud csak kellő minőségű és mennyiségű termést adni, ezért ajánlatos számára a talajba szerves trágyát, komposztot vagy műtrágyát is keverni. A magokat kb. 2-3 cm-es tőtávolságra és 20-30 cm közötti sortávolságra vessük el! A vetés végeztével a magtakarást, majd az alapos beöntözést is végezzük el! A csírázás és korai fejlődés érdekében ügyeljünk arra, hogy a talajt egyenletesen és folyamatosan nedvesen tartsuk!

A palánták felnevelése sem tart hosszú ideig, nem úgy, mint pl. a paprika vagy a paradicsom esetében. Kiültetésre alkalmas palántákat mintegy négy-öt hét alatt már elő tudunk állítani, vagyis március utolsó dekádjában, április elején érdemes csak magjait védett körülmények közé elvetni. A palánták kiültetését május elejénél, közepénél hamarabb ne végezzük el, hiszen a késő tavaszi fagyok a kiültetett növények épségét minden évben veszélyeztethetik!

Akár helyrevetéssel, akár palántával szaporítottuk az uborkát, a vegetációs időszak további részében is gondoskodjunk a rendszeres öntözéséről, hiszen a növény sok vizet kíván a fejlődéshez. Érdemes inkább kis vízadagokat kijuttatni, hiszen a növény gyökereinek levegőigényessége csak így elégíthető ki. Arra is ügyeljünk, hogy az öntözés során a víz csak a növény gyökereihez kerüljön! Az uborka számára ideális feltételek biztosításához a támaszték megléte is hozzátartozik. A támaszték a növény egészsége, így növényvédelme, illetve a szüretelhetőség szempontjából egyaránt kedvezőnek tekinthető.

Az uborkát számos kórokozó fertőzheti, melyek a talajon való termesztés által, a levelek fokozott nedvessége miatt, nagyobb mértékben képesek elterjedni. A támaszték mellett nevelt uborka levelei a levegő által könnyebben átjárhatók, így hamarabb felszáradnak egy-egy eső után. A termések talajjal való érintkezése szintén elkerülhető a támaszték mellett való neveléssel, így a könnyebb szüretelhetőség mellett a termések szennyeződéstől való mentessége ugyancsak elérhető. 

Kiemelt kép: Pixabay

Mit jelentenek a determinált, a féldeterminált és a folyamatos növekedésű fogalmak a palántáknál?

2025. április 27. 04:37

Palántavásárlás előtt állok. Olvastam a fajták leírásában, hogy determinált, féldeterminált, folyamatos növekedésű. Mit jelentenek ezek a fogalmak?

Palántázáskor miért nem kelnek ki a magok?

2021. február 24. 12:48

Palántanevelés céljából elvetett magvaim nem kelnek ki. Mi okozhatja a problémát?

Miért világosodtak ki a kiültetett uborkapalánták levelei?

2024. május 29. 04:40

Miért világosodtak ki a kiültetett uborkapalánták levelei? A kiültetés után pár nappal szinte megfehéredtek. Mi okozhatta?

Ezért érdemes lecserélni a nátriumlámpákat az üvegházakban

2024. április 8. 09:10

A holland Noordam Plants növénytermesztő társaság úgy döntött, hogy az első 2500 négyzetméteren végzett sikeres tesztelés után a RED LED megoldást 15 ezer négyzetméterre terjeszti ki.