Érdemes konténeres fenyőt vásárolni karácsonyfának?

Agrofórum Online

Érdemes konténeres fenyőt vásárolni karácsonyfának? Hogyan ápoljuk? Kiültethető az ünnepek után?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Konténeres fenyőfa vásárlása esetében, a vágott fenyőhöz képest, nem mondhatjuk, hogy egyszerűbb lenne a dolgunk, hiszen annak ápolása megfelelő odafigyelést igényel. Egy ilyen konténeres kiszerelésben vásárolt fenyőfának már a házba történő bevitele, illetve bent tartása és utána újbóli kitelepítése is elővigyázatosságot igényel. A növényvásárlást lehetőleg személyesen végezzük, vizsgáljuk át a fenyőt körültekintően. Nagyon fontos, hogy a növény gyökerei fejlettek legyenek, hiszen csak a fejlett gyökérrendszerrel rendelkező egyedek képesek átvészelni egy kis ideig is akár a melegebb szobai körülményeket.

A magasság is mérvadó a fa választásánál, hiszen ennek is illeszkednie kell helyiségünk körülményeihez. Az sem árt, ha már előzetesen kigondoltuk a növény végleges helyét is a kertünkben. Az ilyen konténeres fenyőfákat akár már az ősz folyamán érdemes lehet beszerezni a kertészetekben, így az ünnepi időszak közeledtével ezzel foglalkoznunk már nem szükséges. A fenyőfákat a vásárlás utáni időszaktól kezdve, a hideg időjárás ellenére is rendszeresen öntözzük, hiszen örökzöld növényfaj lévén ekkor is párologtatnak.

A karácsony közeledtével fokozatosan el kell kezdeni a fa melegebb környezethez való hozzászoktatását. Amennyiben lehetőségünk van erre, fokozatosan, más-más helyen, mindig csak kicsivel melegebb körülmények között tartsuk pár napig egyedeit. Először pár fokos helyiségbe tegyük pihenni és hagyjuk hozzászokni a kissé melegebb körülményekhez. Lehetőség szerint benti végleges helye is legyen hűvösebb, 15 fokos vagy az alatti hőmérsékletű, valamint világos fekvésű. A díszítés során vigyázzunk a fa épségének megtartására, hajtáscsúcsának megőrzésére is! Ügyeljünk öntözésére, és lehetőség szerint, minél magasabb hőmérsékleten tartjuk, annál kevesebb ideig tartsuk odabent! A díszek levétele után újra a fokozatosságra törekedjünk a kihelyezés során, így kerülve el azt, hogy a fa a hirtelen őt ért hideg levegőtől károsodjon. A konténeres fácskák akár a tél folyamán is kiültethetők a kertbe, amennyiben a talaj nincsen megfagyva, ezzel tavaszig nem szükséges várnunk. A kisebb mérettel rendelkezőket akár konténeres formában is megtarthatjuk, de optimális helyet keressünk nekik is kertünkben. Kerüljük a túlzott napsütéses fekvést, inkább árnyékos vagy félárnyékos helyre tegyük, valamint rendszeresen öntözzük és tápoldatozzuk!

Hogyan menthetem meg a sárguló levelű hibiszkuszt?

2023. december 2. 04:37

Szobai hibiszkuszom levelei tömegesen elsárgultak, és azóta lehullottak a csatolt kép szerint. Hogyan menthetem meg, mit tehetek?

A szántóföldi öntözés fejlesztése a cél

2021. április 27. 11:59

A KITE Zrt. zászlaján a fenntarthatóság különösen kiemelt helyet foglal el. Célkitűzései közé tartozik a technológiai soraiban a talajok okszerű használata, mely megőrzi azokat a jövő generációi számára. Most egy nyertes pályázat keretében valósulhat meg egy olyan öntözési szaktanácsadási rendszer kialakítása, mely ezt az elvet szolgálja.

Vethető még saláta és retek ilyenkor is a kertbe?

2023. június 14. 04:38

Mi a véleményük, tapasztalatuk: érdemes még ilyenkor salátát és retket vetni a kertbe?

A vízhiányról számokban

2019. április 26. 11:03

Mindenki vonja le a következtetést az adatok alapján és határozza meg, mit tud tenni az aszálykárok elkerülése érdekében.