Milyen módon védekezhetünk hatékonyan a gyomok ellen a kertben?

Agrofórum Online

Rengeteg gyomnövény volt idén a kertemben. Hogyan lehet ellenük igazán hatékonyan védekezni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A veteményeskertben növekvő gyomnövények sok bosszúságot és persze plusz munkát tudnak okozni a kertészkedőknek. Az ellenük való védekezés nem egyszerű feladat, sokszor ugyanis a heti gyakorisággal végzett kapálás és gyomlálás ellenére is nehéz fenntartani kultúrnövényeink gyommentességét. A sikeres védekezés azonban a gyomnövények fajának ismerete nélkül még nehezebbnek mondható, hiszen csak így ismerhetjük meg túlélési stratégiájukat, terjedési és szaporodási képességüket, melynek ismeretében tudjuk elvégezni hatékony irtásukat is. Az egyéves fejlődésű gyomnövények jellemző tulajdonsága, hogy a számukra kedvezőtlen körülményeket mag állapotban vészelik át, így elsősorban a maghozás előtti állapotukban történő irtásukkal csökkenthető számuk kertünkben.

A legnehezebben távol tartható gyomok közé az évelők tartoznak, melyektől nemcsak mechanikai, hanem kémiai módszerrel is nehezen szabadulhatunk meg. A legtöbb évelő ugyanis akár több évig is képes a talajban különböző szaporítóképletekkel fennmaradni, mint pl. az apró szulák, mezei aszat, melyek a talajban fennmaradó tarackjaik segítségével képesek hosszú időn keresztül újra és újra kihajtani. Fontos tehát, hogy a gyomlálás és kapálás során ezen fajok növényrészeit maradéktalanul távolítsuk el, gyűjtsük össze. Az alapos és hosszan tartó, rendszeres munka eredménye a növényi részek tartalék tápanyagainak kimerüléséhez vezet, így a talajban fennmaradt részük idővel már nem fog kihajtani.

Kiskerti körülmények között, a veteményes gyommentességének megalapozását kémiai szempontból úgynevezett tarlókezeléssel is elérhetjük. Ez azt jelenti, hogy a haszonnövények lekerülése után, végzünk gyomirtást a kívánt területen. Ekkor lehetőség van ugyanis totális gyomirtó készítmény alkalmazására, mint pl. a glifozát hatóanyag, mely az évelő gyomok ellen is nagy hatékonysággal alkalmazható. A glifozáttal történő permetezéssel az évelő egy- és kétszikű, valamint a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen is jó hatékonysággal léphetünk fel, főként a gyomnövények 10-30 cm-es nagyságú állapotában történő kijuttatással.

Összhangban a kukorica igényeivel

2018. március 29. 09:46

Hazánk időjárása – főként csapadék eloszlását figyelembe véve – egyre kiszámíthatatlanabb, ezért a tavaszi vetésű növényeink kelése és gyomosodása is gyakran heterogén.

Bevált megoldások a kukorica gyomirtására

2018. március 3. 10:32

A kukorica gyomirtásának szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány, gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

Már majdnem a Csillagok háborúja: lézeres gyomirtás robotokkal

2024. január 29. 13:40

A legendás trilógia az elmúlt évtizedekben szövevényes történetek nehezen kiismerhető hálózatává nőtte ki magát, azonban a robotok és/vagy lézerek visszatérő elemei a sorozatoknak. Mindkét elem megjelenik a WeLASER kutatási projektben is, azonban lényegesen kevésbé földöntúli környezetben: a robotok a gyomokat irtják az új módszerrel.

Megint tavasszal kell megoldani: széltippan elleni tavaszi kezelések őszi búzában

2020. február 20. 11:13

A széltippan (Apera spica-venti) az utóbbi néhány évben a bolondját járatja a búzatermesztőkkel. Leírás szerint T2-es gyomflórába tartozó növény, vagyis illene ősszel csíráznia, majd ezután áttelelnie, a valóságban azonban nem mindig hajlandó így viselkedni.