Hogyan kell metszeni a hibiszkuszt?

Agrofórum Online

Segítségüket kérném hibiszkusszal kapcsolatos kérdésem megválaszolásában: hogyan kell metszeni ezt a növényt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfákhoz hasonlóan a tél végéhez közeledve a dísznövények metszéséről sem szabad megfelejtkeznünk, így a hibiszkusz esetében is a metszés optimális időszaka a tél végére, a tavaszi időszak elejére tehető, mielőtt a növény levelei fakadásnak indulnak. A díszfák és bokrok metszésével a célunk ugyan nem a fák termésmennyiségének megőrzése, hanem azok egészségét, díszítő értékét óvjuk, adott helyének túlnövését akadályozzuk meg elsősorban.

A növény metszése során nagy hibát nem tudunk elkövetni, hiszen a hibiszkusz jól tolerálja ezt a munkaműveletet, akár erőteljesebb metszést is alkalmazhatunk szükség esetén. A munkát az elfagyott, száraz és beteg részek teljes hosszból való eltávolításával kezdjük. Ezután a befelé növekvő, rossz irányba álló vesszőket vágjuk ki tőből, majd pedig a megmaradt részek közül válogassunk, ritkítással alakítsunk ki olyan koronát, melyet a fény megfelelően át tud járni! A ritkító metszés után a növény magasságát is állítsuk be visszametszéssel! A fák külső részein a visszametszés mértéke nagyobb, míg belső részein kisebb mértékű legyen.

Az elhanyagolt, nem minden évben metszett bokrok idővel elöregednek, egyre sűrűbbé válnak és kevesebb virággal is rendelkeznek, ezeket a bokrokat már érdemes erősebb metszésben részesíteni. A nagyobb mértékű beavatkozás hatására a növény képes ugyanis idővel megújulni, így akár idősebb részekre is vissza lehet vágni fás részeit, viszont ebben az esetben némi időre van szükség ahhoz, hogy a növény megfelelő mennyiségű új hajtást hozzon. Az erősen metszett növények virágzása sem várható már az adott évben.

Az ifjító metszés során a talaj felett kb. 30-40 cm-es magasságban vágjuk vissza a növényt, ezzel érjük el ugyanis, hogy sok új hajtás képződésére ösztönözzük. A megjelenő új hajtásokból már a nyár folyamán válogathatunk, így biztosítva elegendő mennyiségű fényt a meghagyott hajtások fejlődéséhez. Nyáron érdemes lehet a növekedést – főként aszályos időszakban – öntözéssel elősegíteni, melyet akár havonta egyszer tápoldatozással is kiegészíthetünk.

Kiemelt kép: Pixabay

Hogyan lehet a korallvirágot újra virágoztatni?

2023. november 19. 10:10

Ajándékba kaptam egy korallvirágot korábban. Hogyan lehet ezt a növényt újra virágoztatni?

Rakjuk rendbe a gyepet, metszeni kell a díszkertben

2021. március 3. 10:38

Március elejére megszűnt a növények mélynyugalmi állapota, így az ismét melegedő időben egyre másra fakadnak a gyümölcsfák rügyei.

Meddig kell várni még a kajszi metszésével?

2024. február 17. 04:36

Meddig kell, illetve meddig érdemes várni még a kajszi metszésével? Mire ügyeljek?

Mikor metsszük meg a gyümölcsfákat és gyümölcsbokrokat?

2023. január 16. 04:38

Kérem válaszukat, hogy mikor metsszem meg a különböző gyümölcsfákat és gyümölcsbokrokat?