Hogyan kezeljem a körtefáimat körtelevélbolha ellen?

Agrofórum Online

Szívogatásuk hatására a hajtásnövekedés is lassul, valamint a fiatal gyümölcs méretének elmaradása, alakjának torzulása is bekövetkezhet.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körtelevélbolhák kifejlett, telelő alakjai meglehetősen hamar, már március elején megkezdhetik élettevékenységüket. A körtefák fiatal leveleinek előbújása idején a kártevők már leggyakrabban megjelentek és elkezdték lerakni tojásaikat a különböző növényi részek felületére. Nem csak a korai megjelenés, hanem gyors és tömeges szaporodás is jellemző e kártevőre, évi 5-6 nemzedékével.

Három levélbolha fajjal is találkozhatunk körtefáinkon, azonban ezek közül a füstösszárnyú körte-levélbolha (Cacopsylla pyri) jelenléte a meghatározó. Táplálkozásuk nyomán a levelek sodródnak, deformálódnak, növekedésükben visszamaradnak, később elhalnak. Szívogatásuk hatására a hajtásnövekedés is lassul, valamint a fiatal gyümölcs méretének elmaradása, alakjának torzulása is bekövetkezhet. A fák asszimilációs tevékenységét nagymértékben csökkenti a lárvák által ürített mézharmat, melyen nagy tömegben a korompenész és megtelepedik. A gyümölcsök, a rajtuk megjelenő mézharmat és korompenész miatt válnak értéktelenné.

A levélbolhák ellen a megoldást önmagában nem csak a vegyszeres védekezés jelenti. Eredményesek akkor lehetünk, ha védekezésünket megelőzésre alapozzuk és több szempontot is figyelembe veszünk. Az egyik ilyen pl. a vízhajtások eltávolítása, vagyis a tojásrakás és lárvák fejlődésére alkalmas felületet lecsökkentése. A tápanyagok és a víz harmonikus ellátásával, megfelelően elvégzett metszéssel, mind-mind elősegíthetjük azt, hogy szaporodásuk mértéke lecsökkenjen. Az egész évi védekezést megalapozhatjuk a rügypattanás előtt végzett olajos lemosó kezeléssel, mellyel a tojások és lárvák is pusztíthatók. A védekezés szempontjából a legkritikusabb időszak, tavasszal, hajtásnövekedés idején van.

 A körtelevélbolha ellen a permetezést akkor kezdjük el, amikor a tojások nagyobb része a kelés előtti állapotban van, melyet kézi nagyító segítségével ellenőrizhetünk. Hatékonyak lehetünk akkor is, ha a kezelés időpontjában még a fiatal lárvák vannak túlsúlyban. A megfelelő eredmény érdekében 8-10 nap múlva javasolt a kezelés megismétlése is (pl. acetamiprid, lambda-cihalotrin). A kémiai kezelés elvégzésekor minden esetben olvassuk el a készítmény kijuttatására vonatkozó előírást, vegyünk figyelembe továbbá a fák fenológiai állapotát, különösen virágzását, a méhek védelmét!

Mi okozhatja a babér leveleinek megvastagodását és összesodródását?

2024. október 8. 04:38

Van egy két éve nevelt babértövem, konténerben nevelem, az elmúlt télen fagymentes helyen teleltettem. Most nyáron furcsa elváltozásokat vettem észre a levelein: megvastagodtak és összesodródtak. Idáig ilyen betegség nem volt rajta. Mi okozhatja, védekezhetek-e ellene?

Mitől csavarodnak és színeződnek el a fűszerbabér levelei?

2024. június 14. 04:39

Cserepes fűszerbabér növényem levelein furcsa, hosszúkás megvastagodásokat látok, melyek csavarodottak és elszínesednek. Mik lehetnek ezek, és hogyan védekezzek ellenük?

Milyen helyet kedvel a selyemakác a kertben?

2024. július 24. 04:36

Kertembe szeretnék selyemakácot ültetni. Milyen helyet kedvel? Mire figyeljek nevelése során?

Miért ragacsos a terasz a selyemakác alatt?

2023. július 17. 14:38

Selyemakácfám levelei kezdenek sárgulni, és alatta a teraszon minden ragacsos lett. Nem látok rajta semmi rovart, igaz elég magasan vannak ágai. Nagyon kellemetlen, nem tudjuk használni a teraszt. Mi okozhatja, mivel, hogyan védekezhetünk ellene?