Hogyan kezeljük a gyümölcsfák metszése során kialakuló sebeket?

Agrofórum Online

Közeledik a tavasz, hamarosan szeretném megkezdeni a gyümölcsfák metszését a kertemben. Hogyan kezeljem a fák metszése során kialakuló sebeket?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák évenkénti metszése során számos sebfelület keletkezik a fákon, melyek közül főként a nagyobb sebeket érdemes a munka végeztével kezelni. A csonthéjas gyümölcsfajoknál általában a téli időszakban lassabb és vontatottabb sebgyógyulással kell számolni, emiatt, illetve a gutaütés elkerülése érdekében is a metszést ajánlatos a fakadás utáni időszakra hagyni. Ez nem jelenti viszont azt, hogy a sebeken keresztül fertőző kórokozók ellen a fák sérüléseit ekkor már nem is kell ápolni, valamint a többi gyümölcsfaj esetében is, télen egyaránt ajánlatos eljárásnak számít a fasebek kezelése.

A sebek közül legalább az 5 cm-es átmérőt meghaladókat kell kezelni, mely sebek szélét első körben egy éles késsel kell simára vágni. Ezt főként a fűrésszel történő metszések alkalmával tegyük meg, hiszen ekkor a kérget minden esetben kisebb-nagyobb mértékű roncsolás éri. A fasebek kezelésére olyan sebkezelő anyagot válasszunk, mely rugalmas, de ennek ellenére szellőzni képes bevonatot hoz létre! Célunk az, hogy a seb szöveteinek gyógyulását, a sebforradást elősegítésük, emellett viszont a fertőzések kialakulását is akadályozhatjuk, így tehát előnyösnek számít az is, ha az anyagunk gombaölő szert is tartalmaz. A kenésnél törekedjünk az egyenletes felvitelre, a seb szélétől kb. fél cm-es sávban a sérülésmentes részre való felvitelre egyaránt.

A sebek gyógyulásának időtartamát viszont nemcsak a sebkezelés elvégzése, hanem több tényező egyaránt befolyásolhatja. A fiatalabb nem termő fák sebei, az idősebb fáknál hamarabb gyógyulnak, jobb regenerálódó képességüknek köszönhetően. Az erősebb növekedési eréllyel rendelkező alanyra oltott fáknak is gyorsabb a sebgyógyulási folyamatuk, de nemcsak az alany, hanem a fajta tulajdonságai is befolyásolják ennek időtartamát. A nagyobb fák sebei is általában lassabban gyógyulnak, főként, ha azok a fénynek kevésbé kitett belső és alsó részeken helyezkednek el. A fénnyel jobban ellátott koronarészeken a sebzések gyors gyógyulása tapasztalható, ezzel együtt pedig ritkábban is alakul ki ezek kórokozók általi fertőzöttsége. 

Kiemelt kép: Pixabay

Miért nem virágzik a lilaakác?

2023. augusztus 6. 05:40

A lilaakác virágzását számos tényező befolyásolhatja, mint az időjárás, a metszés, a talaj minősége vagy változása, az öntözés vagy akár a fajtaválasztás.

Túl sok a levél, kevés a füge? – így alakítsa a koronát nyáron!

2025. július 13. 13:10

A túlburjánzó fügelomb nyáron a termést is visszavetheti – mutatjuk, hogyan érdemes alakítani a koronát a jobb hozamért.

Hogy és mikor metszem meg a cserszömörcét?

2025. augusztus 24. 04:39

A kérdésem az lenne Önökhöz, hogy hogyan és mikor metszem meg a cserszömörcét? Köszönöm, ha válaszolnak!

Nyári kertápolási tippek: Hogyan maradjon szép és üde a nyár végéig a kert?

2019. július 19. 07:36

Cikkünkben hasznos tanácsokat adunk, hogyan tudja megtartani kertje szépségét késő őszig, illetve Besenyei Péter műrepülő pilóta is megosztja kertgondozási praktikáit.