Házikert

Miért nem virágzik a lilaakác?

Agrofórum Online

Ezt a kérdést szegezték nekem idős falubeliek, akiknél akkor vettem észre, hogy tényleg ez a helyzet. Az évek óta tartó virágpompa idén nem akar összejönni. De mi lehet az ok? Közelebb mentem és alaposan megnéztem a növényeiket.

A lilaakác (Wisteria sinensis) virágzását számos tényező befolyásolhatja, mint az időjárás, a metszés, a talaj minősége vagy változása, az öntözés vagy akár a fajtaválasztás. Ebből a fent említett példánál párat ki is húzhattunk gyorsan, hiszen igen idős tövekről van szó, melyek eddig ontották a virágot. Na, de az öntözés?

A tavalyi nagy aszály az idei virágokra is hat

A tavalyi év nagyon sok kertben vízválasztó volt. Sajnos szó szerint. A mi térségünkben apadtak ki kutak is, tehát az öntözés elmaradása, hiánya nagyban befolyásolja az idei rügyképződést. Mivel a veteményest öntözték többnyire csak, így a kerítésre futtatott lilaakác kimaradt a vízpótlásból, így máris az idei évben sok kiszáradt hajtásrészt hozott, amit rendre ugyan kivágtak, de a száradási tünetek nem eltitkolhatók így sem. Gyengébb lett a lombozata is, ami szintén látszik azonnal.

Ha túl fiatal növény lenne

A lilaakác másik érdekessége, hogy 4-5 éves korában kezd el virágozni. Így ha most vásárolták, netán frissen dugványról szaporították, akkor még pár évet sajnos várni kell a virágzásig.

A lilaakác (Wisteria sinensis) virágzását számos tényező befolyásolhatja (fotó: Pixabay)

A helytelen metszés

A metszésnél arra kell figyelni, hogy ne vágjuk le véletlen a virágrügyeket is. A virágrügyek az előző évben alakulnak ki és elvirágzás után próbáljuk úgy metszeni, hogy csak a nagyra növő zöld hajtásokat vágjuk ki. Tél végén érdemes csak a fás hajtásokkal foglalkozni, de a drasztikus visszametszés vagy visszaszáradás a virágzás elmaradását is okozhatja.

Mi lehet még probléma a lilaakácnál?

A virágzás elmaradását okozhatja a nitrogénsúlyos műtrágyázás is, mely jelen esetben gyengíti a virágrügyek képződését is. Magas kálium- és foszfortartalmú komplex műtrágyát használj, kerüld a nitrogén túladagolást, kérd ki szakember tanácsát!

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

A komposztálás leggyakoribb hibái: miért nem bomlik le, büdösödik vagy szárad ki a komposzt?

2026. október 16. 05:40

A jól működő komposztáló alapja a változatos alapanyag, a megfelelő nedvesség és a szükséges levegőzés biztosítása.

Így készítse elő a télre a mocsári hibiszkuszt

2026. október 15. 16:10

A mocsári hibiszkusz elképesztő méretű virágaival hódítja meg a kerttulajdonosok szívét. Minimális felkészítéssel gond nélkül telel át. Erre a néhány dologra kell odafigyelni.

Tényleg lehet még most sóskát vetni?

2023. szeptember 15. 11:37

Szomszédom javasolta, hogy ősszel is vessek sóskát. Tényleg lehet még most sóskamagokat vetni?

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Közvetlenül a talajból állít elő energiát egy újfajta rendszer

2024. október 2. 13:10

Az energiaforrás lehetővé teszi, hogy hálózattól függetlenül lehessen érzékelőket és kisebb számítógépeket működtetni.

Hogyan tudhatjuk meg, hogy milyen a kertünk talaja?

2025. január 18. 05:40

Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan tudhatja meg, milyen a kertje talaja, és mit tehet annak javítása érdekében.