Hogyan lehet azonosítani a diófa betegségét?

Agrofórum Online

Van egy diófánk, amit édesapám ültetett és évről évre sajnos leesnek a diók róla, barna foltos lesz kívülről és a levelei is hasonlóak. Szeretnénk meggyógyítani a fát. Hogyan lehet azonosítani a betegséget és megoldást találni rá?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Az idei év időjárása kedvez a dió betegségeinek, a levelek kialakulása óta szinte folyamatosan esős időjárás az uralkodó. A nedves növényfelület és az azzal járó magas páratartalmú levegő segíti a kórokozók szaporodását, fertőzésüket.

A diófának két betegsége ismert, amik gyakran, általánosan előfordulnak a diófákon a levelek kifejlődésétől a termés beéréséig, mindkettő fertőzi a leveleket és a termést borító zöld húsos burokleveleket is.

Gnomóniás diótermések

A gnomóniás betegség (Gnomonia leptostyla) kerek, 2-4 mm-es, barna szegélyű foltokat okoz, a foltok közepe kivilágosodik. Jellemző, hogy bennük apró, fekete pontok, a gomba szaporítóképletei fejlődnek ki, amik észleléséhez kézi nagyító lehet szükséges. A hajtásokon hasonló színűek és méretűek, de hosszúkásak, megnyúltak a foltok. A termés zöld buroklevelén sötétbarnák, besüppedők a foltok, és gyakran összefolynak. A foltosodás csak a buroklevelet érinti, a dió kemény héját nem fertőzi meg.

A gnomoniás levélfoltok közepe kivilágosodik

A xantomonászos (baktériumos) betegség (Xanthomonas arboricola pv. juglandis) a leveleken 1-4 mm-es, szegletes, mellékerek által határolt vizenyős majd feketedő foltokkal jelentkezik. A foltok gyakran összefolynak, ilyenkor részleges levélelhalást okoznak. A levélereken részleges elhalást is kiválthatnak a levelek hátoldalán. A levélnyeleken, hajtásokon okozott foltok hosszúkásak és feketés színűek. A termés buroklevelén kezdetben apró, majd megnagyobbodó, szabálytalan alakú, feketés foltok besüppednek, elnyálkásodnak, a buroklevél szorosan rátapad a kemény dió héjára. Amíg a csonthéj puha, a baktérium a dióbélbe is bejut, az elszínesedik, aszalódik, gyakran sötét színnel elnyálkásodik. A baktériumos foltok általában egyszínűek, bennük nem fejlődnek ki kiemelkedő pontok.

Baktériumos levélfoltok

Nehezíti az azonosítást, hogy a két betegség együtt is előfordulhat, a foltok együtt is kifejlődhetnek. A levélfoltok hatására a levelek elkezdenek sárgulni, majd lehullanak. Gyakori a fák lombjának gyérülése, ritkulása a tömeges levélhullás miatt.

Védekezés a diófák mérete miatt nehéz, a permetezéshez speciális permetezőgépre van szükség, ami a lomb teljes magasságában befedi a leveleket. A lehullott leveleket, beteg diókat rendszeresen, folyamatosan össze kell gyűjteni a fa alól, és megsemmisíteni (elásni, elégetni), mivel a kórokozók onnan fertőzik vissza a fát. Mindkét kórokozó esetében hatásosak a réz hatóanyagú szerek, bármelyik felhasználható, házikerti alkalmazásra alkalmas. Nem maradhat ki a téli lemosó permetezés réz alapanyagú szerrel, majd vegetációs időszakban esős időjárási helyzet esetén gyors beavatkozás javasolt réztartalmú szerrel. Mivel a réz kontakt szer, megelőzően kell kijuttatni, és a levelek mindkét oldalát kezelni szükséges tapadó szer hozzáadásával.

Hogyan adagoljunk műtrágyát a gyümölcsfáknak?

2023. március 17. 04:36

Hogyan adagoljunk a gyümölcsfáknak műtrágyát? Elegendő esetleg csak lombtrágyával permetezni a fákat?

Mit tehetünk a rézvirágon megjelenő fehér foltok ellen?

2018. szeptember 21. 12:05

Sz. Vilmosné kérdése: Rézvirágom levelein és sajnos a színes virágokon is fehéres bevonat, fehér foltok jelentek meg. Valamilyen módon lehet védekezni ellene?

Folyton termő málnán nem érnek be a nyári hajtásokon a bogyók. Mit tegyünk a növényekkel?

2022. május 19. 04:36

Folyton termő málnáim egyik évben sem érnek be a nyári hajtásokon, a bogyók összeszáradnak. Szeretnék már málnát is enni róluk. Mit tegyek a növényekkel?

Hogyan szabadulhatnék meg a kertemben elszaporodott borostyántól és trombitafolyondártól?

2020. szeptember 14. 11:02

Sok kertben okoz problémát a fentebb említett növények túlzott mértékű elszaporodása, elterjedése.