Van egy nagyméretű diófánk, amit a hagyományos háti permetező géppel nem tudunk lepermetezni. Van-e más védekezési mód a dióburok fúrólégy ellen a permetezésen kívül, amivel a kártevőt gyéríteni lehet?
Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus
Kedves Kérdező!
A nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) az elmúlt években, hazánkban is elterjedő kártevő, sok gondot okoz mind a dió ültetvényekben, mint a házi kerti diófáknál. A védekezés ellene, ahol a rovarölő szerek kijuttatásához a megfelelő magasnyomású permetező gépek adottak, még ott is nehézséget jelent a szakembereknek.
A diófúró-légynek egy nemzedéke fejlődik ki évente, a talajban telel bábállapotban a fertőzött fa alatt, és onnan bújnak ki a kifejődött legyek június vége felé. A fa koronájára szállnak, annak is a felső (magas), napos részére, majd a nőstények megtermékenyülés után petéiket a zöld buroklevélbe helyezik, bele szúrják. A kikelő lábatlan 4-8 mm-es világos színű lárvák, azaz nyüvek, egyszerre többen is, a buroklevelet rágják, az elfeketedik, gyakran nedves, nyálkás állagú lesz. A lárvák nem képesek behatolni a csontkemény héjon, csak a puha buroklevelet károsítja. A fertőzött diók gyakran idő előtt lehullanak.
A permetezésen kívüli védekezési módszerek a légy fejlődési ciklusát zavarják meg, illetve megakadályozzák azok továbbfejlődését. A fáról lepotyogó lárvák talajba húzódását a fakorona alatti földfelszín ponyvával, fóliával történő letakarásával előzhetjük meg. A takarást mindaddig fenn kell tartani, amíg a dió hullása fennáll. Az összegyűjtött dió burokban lévő lárvák elpusztítására a diót vízben, víz alatt javasolt tartani 24 óráig, mialatt azok levegő nélkül elpusztulnak. Utána a burokleveleket el kell távolítani a dióról, és meg kell szárítani. Ahol a talajtakarás nem kivitelezhető, segít a lehulló fekete diók naponkénti összegyűjtése és a területről elvitele, ezzel is megelőzhető a lárvák talajba vonulása.
A már talajba telelésre húzódott lárvák, bábok ellen, ahol tartanak baromfit, azok a földből kikeresik a kártevőt, eredményesen irtják őket. A fa alatti talajfelszín őszi és tavaszi, többszöri sarabolása, a talaj lazítása szintén számos bábjukat elpusztítja. Hasznos segítséget nyújt az Artis Pro nevű mikrobiológiai készítmény talajba dolgozással. A szer, amely egy parazita gomba, a talajban áttelelt rovarokat fertőzi meg és parazitálja. Májusban érdemes a kezelést elvégezni, a talajnak nedvesnek kell lennie, a kezelés után a talajt 4-6 hétig nedvesen kell tartani, ez biztosítja a gomba életben maradását. A készítmény nem méreg, természetben előfordult, talajból izolált hasznos szervezet.
A fúrólegyek rajzásának jelzésére a ragacsos zöldessárga színű rovarcsapda vált be. Ez nem feromon csapda, nem rovarfaj-specifikus, a csapda színe vonzza a fúrólegyet, és annak rokonait, a nyugati cseresznyelegyet, a csipkebogyó legyet is valamint egyes gabonalegyeket is, melyek imágói hasonlítanak a dióburok fúrólégyéhez. A csapda a kártevő rajzását jelzi, abban segít. Hátránya, hogy mivel a légy a korona felső részét részesíti előnybe, a színcsapdákat is magasra kell akasztani, annak ellenőrzése és cseréje ezért nehézkes. További részletes információk: www.csalomoncsapdak.hu.