Honnan tudhatjuk, hogy megérett a görögdinnye?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket! Honnan tudhatom, hogy a görögdinnye megérett?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A görögdinnye betakaríthatóságának meghatározása, fogyaszthatóságának megítélése nem tekinthető egyszerű feladatnak, hiszen terméseik a leszedés után tovább már nem érnek, így a korai szedés miatt azok akár ízetlenek is maradhatnak. A nagyüzemi termesztés során, a görögdinnye-termesztőknek már nagy gyakorlata van az érettség megállapításában, mely egyrészt a termések külső figyelmeztető jelei alapján történik. A termések külső jegyeinek rendszeres szemrevételezése házikerti körülmények között is nagy segítségünkre lehet.

Az érettséget jelzi, egyrészt a terméseket tartó kacs elszáradása, mely által a kocsány barnulása és száradása is megkezdődik. Emellett a terméshéj sötétedése és fényesedése is megfigyelhető. A termést a talajról felemelve, annak hasi részének sárgulása is az érettséget mutatja. A hajnali harmat termések felületén való lecsapódása egyaránt az érett terméseken mutatkozik meg.

A külső ismertető jelek mellett fontos tudnunk továbbá azt is, hogy az adott növényt mikor ültettük, vetettük, illetve mikor kezdődött virágzása, a termések kötődése. Az eltelt napok alapján, a termékenyülést követően, kb. 30 nap szükséges a teljes érettséghez, melyet természetesen az időjárás alakulása befolyásol a legnagyobb mértékben. Emellett a fajta tulajdonsága is meghatározó, nem mindegy ugyanis, hogy milyen hosszú annak tenyészidőszaka. A Sugar Baby pl. egy rövid, mintegy 75 napig tartó tenyészidejű fajta, így vetésétől számítva mintegy 75 nap múlva válnak termései fogyaszthatóvá. A Crimson Sweet az előző fajtához képest kissé később érő, míg a Rubin Mirsini egy kései fajtának mondható.

A görögdinnye fő szedési időszaka minden év júliusában kezdődik, mely egészen szeptemberig is eltart. A vásárlás során, főként a késő nyári időszakban fontos már a túlérett, nagy víztartalmú termések kerülése, melyet a dinnyék ütögetéséből származó kongó hanggal tudunk leghatékonyabban kiszűrni. A terméseket, akár kertünkből, akár vásárlásból származnak, mihamarabb le kell hűteni, hiszen csak így tartható meg több napon keresztül frissességük.

Kiemelt kép: Pixabay

Mikor érett az őszibarack? A tökéletes szüret időpontja

2025. augusztus 14. 11:10

Szín, illat és tapintás alapján könnyen eldöntheti, mikor érett az őszibarack – így lesz igazán zamatos és illatos a termés!

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Szüret van! Balatoni szőlőből lesz Európa első újbora

2018. július 26. 07:09

Idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén. A szőlő csaknem minden-hol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben is jó évet várnak a termelők.

Gondolatok a szüretről Tokaj-Hegyalján - interjú Balassa Istvánnal

2018. október 16. 02:37

Összességében elmondható, hogy egy nagyon meleg, változatos csapadékeloszlású, korai éréssel dúsított évjárat áll mögöttünk, ami komoly kihívások elé állította mind a szőlészeket, mind a borászokat.