11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Honnan tudhatom, hogy peronoszpóra támadta meg az uborkámat?

Agrofórum Online

Kérem szépen segítségüket: honnan tudhatom biztosan, hogy a peronoszpóra támadta meg az uborkámat?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az uborkát több kórokozó is képes megfertőzni, de állományában leggyakrabban peronoszpórás, lisztharmatos és pszeudomonászos betegséggel találkozhatunk. A peronoszpóra első tünetei szabadföldön június elejétől, közepétől várhatók, főként a virágzás körüli időszakban a legfogékonyabb rá az uborka. Legelőször az idősebb leveleken jelenik meg a foltosodás, mely foltok kb. 3-5 mm nagyságúak, szögletesek, sárgás színezetűek, gyakran összeolvadnak. A levelek fonákán nehezebben észrevehető, lilásbarna bevonat is képződik. A kialakult levélfoltok idővel beszáradnak, a levél rongyolódik, és a levél a levélnyéllel együtt pusztul el, viszont az inda ép marad.

A pszeudomonászos betegség csapadékos és meleg nyarakon okoz leggyakrabban problémát. A tünetek a levélen 3 mm-es, szögletes foltok formájában mutatkoznak meg először, melyek kezdetben vizenyősek, majd pedig kifehérednek. A foltok idővel bebarnulhatnak, de akár ki is szakadozhatnak, valamint csapadékos időjárás esetében baktériumnyálka jelenhet meg rajtuk. A levélnyélen és a száron megnyúlt, ovális foltok, a termésen pedig kerek vizenyős foltok alakulnak ki, melyet baktériumnyálka és mézgakiválás kísérhet. A fertőzés forrása a beteg növénymaradványok, valamint a vetőmag, de a baktériumnyálka vízcseppekkel és rovarok segítségével is továbbterjedhet.

Az uborkalisztharmat a leveleken jellegzetes lisztes bevonat kialakulását okozza, mely elsősorban az idősebb leveleken jelenik meg, de a terméseket és virágokat is megtámadhatja.

A betegségek elleni védekezésben nagy szerepe van a növénymaradványok összegyűjtésének és megsemmisítésének, vetésforgó alkalmazásának. A peronoszpóra és lisztharmat esetében elérhetők már rezisztens fajták is. A peronoszpóra ellen a kémia védekezést június elejétől érdemes elkezdeni, míg a lisztharmat ellen kb. 10 lombleveles állapottól kell védekezni. A bakteriális betegég ellen, valamint a peronoszpóra ellen a réztartalmú készítmények hatékonyak, még a lisztharmattal szemben pedig a kén hatóanyag használható sikerrel. A peronoszpóra és lisztharmat ellen felszívódó hatóanyagok is alkalmazhatók, pl. azoxistrobin.

Mivel kezeljem a paprikát és az uborkát a fólia alatt, ha sárgulnak, száradnak a leveleik?

2023. július 16. 14:36

Mivel kezeljem a paprikát és uborkát, melyek most fólia alatt vannak? Sárgulnak, száradnak. Mi lehet a bajuk?

Miért sárgulnak az uborka friss hajtásai és kis termései?

2022. július 15. 04:36

Uborkám új hajtásai, valamint a kis uborkák zöme besárgul, majd elszárad. Hiánybetegségre nem gondolok, mert 10 naponta Ferticale beöntözést, 10 naponta kalciumpermetezést, 10 naponta Wuxal super permetezést kapnak. Mi lehet a probléma forrása?

Az uborkatermesztés 7 titka

2022. május 25. 07:36

Talán hihetetlennek tűnik, de igaz: mindössze néhány kulcsfontosságú trükkön múlik az, hogy a saját termesztésű uborka silány vagy bőséges terméshozammal ajándékozza-e meg a gazdáját.

Mi a teendő az uborkával palántázás után?

P. Balázs kérdése: Kipalántázás után egy héttel mit ajánlanak kalciumon kívül az uborkának?