Hová tűntek a puszpángmoly hernyói? Nem is kell már védekeznem ellenük?

Hová tűntek a puszpángmoly hernyói? Nem is kell már védekeznem ellenük?

Agrofórum Online

Puszpángbokraimról eltűntek a puszpángmoly hernyói. Mi történhetett? Olyan szerencsém lesz, hogy nem kell majd védekezni ellenük?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Ne reménykedjen, nem szabadul meg a puszpángmolyoktól, azok károsításától! Arról van szó, hogy a bokrokon áttelelt lárvák már annyit rágtak, ettek, hogy teljes méretűvé fejlődtek és bebábozódtak. A bábok, mint köztudott, nem aktívak, látszólag nyugalmi állapotban lévő életformák. Bár mozdulatlanok, élnek, nem étkeznek, nem rágnak, de a belső élettani folyamatok nem álltak le, folyik a lepkévé alakulás a bábing alatt. Ezért érzékeli azt, hogy eltűntek a kártevők, de az észlelése csalóka. Hamarosan kikelnek és rajzani fognak a lepkék, vagy már meg is kezdték. Innentől fel kell készülni az új lárvarágási kártételre, illetve annak megelőzésére.

Selyemfényű puszpángmoly imágója

A puszpángmolynak évente 2-3 nemzedékét figyelték meg hazánkban, az első lepkenemzedék május végén és júniusban jelenik meg, a második pedig július végén és augusztusban. Meleg, hosszú nyár esetén alakulhat ki a 3. nemzedékük szeptemberben. Jó tudni, hogy a kártevő lárva alakban a bokrokon, két összeszőtt levél között telel át. Amint tavasszal felmelegedik a levegő, a téli álmukból felébredő lárvák aktívakká válnak, folytatják a bokor leveleinek fogyasztását.

A lárvák minél nagyobbak – a teljesen kifejlett hernyók elérik a 4 cm hosszúságot is -, annál intenzívebben rágják, károsítják a lombot. Erős fertőzésnél gyakori a tarrágás, a levelek teljes lerágása is. Ilyen esetben a növények nem pusztulnak el, kihajtanak később, de gondosan kell ápolni azokat.

Szövedékben pihenő báb

Védekezni a fiatal lárva alak ellen célszerű, a 0,5-2 cm-es méretű lárvákat érdemes rovarölő szeres permetezéssel kezelni. A bokrok belsejét és alját is alaposan érje a permetlé. Ha nem így történik, gyakran az ott meghúzódó egyedek életben maradnak, így a kezelés nem éri el célját. Minden esetben tapadásfokozó anyagot is javasolt a permetléhez adni, ellenkező esetben a cseppek leperegnek a viaszos felületű levelekről, és nem tudják a rovarölő szerek kifejteni hatásukat.

Buxusmoly súlyos kártétele

Felhasználható a Bacillus thuringiensis hatóanyagú Dipel, melynek előnye, hogy az egyéb rovarokat nem károsítja, és a biológiai termesztésben is alkalmazható, igazi házikertbe való készítmény. Hasonlóan kímélő és természetes eredetű rovarölő szer az azadirachtin hatóanyagú Neemazal. A puszpángmoly hernyói rágó kártevők, minden rágó szájszervű rovar ellen a következő szabadforgalmú (III. kategóriás) rovarölő szerek hatásosak: a deltametrin hatóanyagú Decis, Deltam, a cipermetrin hatóanyagú Ciperkill, az acetamiprid hatóanyagú Mospilan (Gazelle, Spilan stb.). Az eredményességet fokozni lehet, ha felszívódó és kontakt hatású rovarölő szert együtt alkalmazzuk.

A puszpángmoly lepkék kifejlődésének, rajzásának jelzésére szexferomon csapdák is kaphatók, érdemes felhasználni azokat a permetezés hatékony időzítéséhez.

Menthető még a szemölcsös levelű gojibogyó?

2023. október 19. 04:36

Gojibogyó növényem levelein furcsa szemölcsszerű képletek nőttek, sűrűn, hasonlóak a kicsi gubacsokhoz. Saját szaporítású, gyökereztetett virág, ami idén már nem is termett. Mik lehetnek ezek, menthető még a növényem?

Miként permetezhetjük a virágzó kajszit monília ellen?

2024. március 18. 04:40

Szeretném megtudni, hogy hogyan permetezhetem le a virágzó kajszit monília ellen?

Megjelent a Nufarm 2021. évi termékkatalógusa

2021. január 15. 16:21

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2021, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Mivel permetezzek a mogyorótermések moníliás megbetegedése ellen?

2022. december 18. 04:36

Sajnos nem boldogulok a mogyoróval, bokraimon sok a moníliás termés. Eddig rezet és Topast használtam a kezelésekhez, de hatástalanul. Milyen permetszert ajánlanak a mogyorótermések moníliás megbetegedése ellen?