14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Keleti gyümölcsmoly vagy barackmoly károsít?

Agrofórum Online

S. László kérdése: Lehet, hogy a keleti gyümölcsmoly támadta meg az őszibarackomat? Mit tegyek ellene? Hogyan különböztethetem meg a barackmolytól?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) Magyarországon az őszibarack és a kajszi kártevőjeként ismert. A lárva a hajtáson és gyümölcsön is kártételt okoz.lárvák májusban a hajtásokba rágnak, melynek következtében azok elhervadnak, leveleik elszáradnak. Ez a hajtáskártétel nagyon hasonló a barackmoly okozta kártételhez, viszont míg a barackmoly lárvái áprilisban pár cm-es hajtásokat, addig a keleti gyümölcsmoly lárvái a 8-10 cm-es hajtásokon károsítanak. Ez alapján a két kártevő elkülöníthető, de későbbiekben már nincs eltérés az okozott hajtáskártétel között. A gyümölcs esetében a hernyók főként a kocsány körül rágnak be a termésbe. Kezdetben a lárva a gyümölcs héja alatt rágcsál, majd idővel a mag felé mozog, szabálytalan üregeket rágva. A gyümölcsök egy része lehull, ill. az így fertőző kórokozók hatására rothad.

Kifejlett lepkéi 6–7 mm hosszúak. Az elülső szárnyuk szürkésbarna, a szárny belső részén halvány tükörfolt látható. A hátulsó szárny sötétbarna, fehér rojtokkal. A lárvája kb. 1 mm nagyságú, fekete fejű, színe fehér; krémszínű. Később teste sárgásrózsaszínű, feje barna sötét foltokkal, a kifejlett lárva pedig hússzínű. Lárvája a barackmolyétól könnyen megkülönböztethető, hiszen a barackmoly lárvája sötét húsvörös esetleg barna színű, a szelvények között okkersárga, így a hernyó csíkozottnak látszik.

A keleti gyümölcsmolynak hazánkban 3 teljes és egy 4. részleges nemzedéke fejlődik. Lárvái telelnek át, majd áprilisban kezdődik a lepkék rajzása. A lárvák májusban kelnek ki és kezdik meg a károsítást a hajtásokon. A második nemzedék rajzása kb. június közepén van, ekkor a lárvák már a zöld gyümölcsöt is károsítják. A harmadik rajzás július végén, a negyedik augusztus végén, szeptember elején kezdődik.  A védekezés kis területen eredményes lehet az első hernyónemzedék kátételének (hajtáskártétel) megjelenésekor a fonnyadó hajtásvégeket levágásával, ezek megsemmisítésével a bennük táplálkozó hernyók is elpusztíthatóak.

A keleti gyümölcsmoly esetében is, mint számos más kártevőnél a rajzás követésére rendelkezésünkre állnak szexferomon csapdák. A vegyszeres védelem alapja ezáltal a lárvakelés rajzásmegfigyelésen alapuló előrejelzése.

Van-e teendőm januárban a kertben?

2022. január 4. 05:36

A kerti szezon általában legkésőbb decemberben véget ér, hiszen a kert már ekkor felkészül a pihenésre, a hideg és hosszú téli napokra. A szorgalmas kertésznek ebben az időszakban van lehetősége egy hosszabb pihenőre, viszont pár feladatról ekkor sem szabad megfeledkeznie.

Milyen gyümölcsfajokat ültethetünk ősszel? Mire figyeljünk?

2020. október 8. 11:47

Ősszel vagy tavasszal érdemesebb inkább gyümölcsfákat telepíteni?

Mit tehetünk a fenyércirok ellen?

2019. augusztus 29. 04:38

K. Margit kérdése: Környékünkön rengeteg a fenyércirok az utóbbi időben. Miért szaporodott és szaporodik el a fenyércirok, mit lehet ellene tenni?

Hogyan előzhető meg a birs terméseinek moníliás rothadása?

2023. augusztus 17. 04:38

Kérem segítségüket birssel kapcsolatos problémám megoldásában! Hogyan előzhető meg a birs terméseinek moníliás rothadása?