Ki kell dobni a fonnyadó, barnuló levelű muskátlit?

Agrofórum Online

A muskátlim levelei közt egy-egy levél fonnyadni, barnulni kezdett. A levélen hosszan, V alakban barna folt jelent meg. A levél fonákján a barna folt környékén kevés, fekete nagyon kicsi valamik vannak, de lehet, hogy csak kevés földmaradvány. Mi lehet a baja? Netán kidobjam?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az Ön által leírt probléma alapján a tüneteket a xantomonászos betegség (Xanthomonas campestris pv. pelargonii) okozza, mely a muskátli egyik elterjedt és nagyon gyakori betegsége. E baktérium nemcsak levélfoltosságot, hanem szárrothadást is okozhat. A levélfoltok kezdetben kör alakúak és vizenyősek, később 3-5 mm nagyságúvá válnak. A foltok közepe barna, akár kissé feketés árnyalatú is lehet, míg szegélyük sárga színezetű marad. A foltok fokozatosan növekednek, így idővel az egész levél is elszáradhat, elhalhat. Egyes eseteken az említett V alakú folt is kialakulhat, amennyiben a betegség tünetei az érközökben mutatkoznak meg, majd a sárgulást e résznek elhalása követi. A baktérium kedvező környezeti feltételek esetében a virágzati szárat is megfertőzheti, melyen vizenyős, egyre növekvő, sötétbarna, majd fekete, foltszerű elhalások figyelhetők meg. A növény szárán ugyancsak megjelenhetnek tünetei, melyen nedves és nyálkás rothadást okoz, majd ennek következtében fonnyadása és feketedve elszáradása következik be.

A kórokozó fertőzési forrása lehet a beteg növény, valamint a fertőzött növénymaradványok, vagyis levelek talajon elfekvő részei. Terjedésének kedvez a közvetlen nedvesség jelenléte, valamint a fertőzött levelekről felfröccsenő víz is terjedését biztosítja. A levelek levágásával, az eszközök fertőtelítése nélkül a betegség szintén átvihető az egészséges növényekre. Nemcsak a nagy vízmennyiség, hanem a magas páratartalom és hőmérséklet is kedvez fertőzésének.

A védekezést elsősorban a megelőzésre kell alapozni, melyet az egészséges növények megvásárlásával, valamint egészséges növények teleltetésével és szaporításával érhetünk el. A növényeket érintő munkálatok során, pl. dugványszedéshez vagy a virágzati szárak letöréséhez, ne metszőollót használjunk, hanem lehetőség szerint ezt kézzel végezzük el. Az öntözések alkalmával ügyeljünk arra is, hogy a növényeket ne érje közvetlenül víz, annak talajára juttassuk csak a vizet. Esős időjárás esetében, amennyiben lehetőségünk van rá, helyezzük át a növényeket olyan helyre, ahol közvetlenül csapadék nem éri a muskátlikat. Amennyiben a betegség már megjelent, a tüneteket mutató leveleket mielőbb érdemes leszedni és összegyűjteni. A bakteriális betegségek ellen kémiai kezelésre csak a réztartalmú készítmények használhatók fel, mely kezelést nagymértékű fertőzés esetében mindenképp érdemes lehet alkalmazni.

Öntözésfejlesztési bemutató gazdaságot adtak át

2023. január 17. 13:02

Átadták kedden a 800 millió forintból megvalósított Öntözésfejlesztési bemutató gazdaság és képzési központot a Békés vármegyei Szarvason.

Öntözési és vízgazdálkodási intézetként működik tovább a szarvasi agrárkar

2019. november 22. 09:02

Az intézet elsődleges feladata az agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi diszciplínákhoz kapcsolódó szakirányú továbbképzések szervezése, tudományos kutatásokban való részvétel, továbbá kutatás-fejlesztés a mezőgazdasági vízgazdálkodás és öntözés területén.

Szabadföldi zöldségtermesztés a hétvégi telkünkön talajtakarással

2018. április 25. 14:40

Községeink határában elterülő, családi tulajdonban lévő kisebb telkek sok lehetőséget rejtenek magukban. Többek között megteremhet rajta számos zöldség- és gyümölcsféle is a család szükségletének kielégítésére.

Kukoricatermesztés – várható veszélyek és potenciális lehetőségek a klímaváltozás kapcsán

2018. január 23. 20:19

Szigorúan okszerű öntözés segítségével (helytől függően: 60-100 mm) az előrevetített terméskiesések elkerülhetők.