Lehet védekezni a dión károsító atkák ellen?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket abban, hogy lehet-e valahogy védekezni a diófáimon károsító atkák ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A dión leggyakrabban két atkafaj, a dió nemezes gubacsatka (Aceria erinea) és a dió szemölcsös gubacsatka (Aceria tristiata) károsításával találkozhatunk. Jelentőségükről elmondható, hogy általában látványosabb megjelenésük csak kisebb kártétellel párosul. Az atkák, méretükből kifolyólag (0,5-1,5 mm) szabad szemmel nem láthatók. Telelésük pedig a rügyekben a rügypikkelyek között elbújva történik.

A dió nemezes gubacsatka tavasszal a fakadó levelekre vonul és táplálkozásának hatására a levél szövetének elváltozása, burjánzása tapasztalható. Szívogatása által gubacsok alakulnak ki, melyek kidudorodnak, fehér színűek és bársonyosak. A levél fonáki oldalán szőrös, nemezes foltok, míg a színi oldalon kidudorodás látható a levélen. Az atkák a gubacsok védelmében élnek, évente több, akár négy nemzedékük is kifejlődhet.

A szemölcsös gubacsatka pirosas és fehéres színezetű gubacsok kialakulását indukálja a leveleken, melyek pár mm nagyságúak, rücskös kinézetük szemölcsös jelleget képez. Nagy egyedszámuk azonban akár a levéllemez száradását és elhalását is eredményezheti. A szemölcsös gubacsatka nemcsak a leveleken, hanem a termések kopáncsán is megjelenhet, a levelekhez hasonló szemölcsöket képezve, melyek színezete azonban mindig zöld marad. A gyümölcskártétel miatt a termések mennyisége is csökken, mely már jelentősebb kártételnek mondható. Havonta legalább egy nemzedéke kifejlődik, így akár 5-6 nemzedék károsítására kell számítanunk évente.

A védekezésnél vegyük figyelembe azt, hogy amely fán már egyszer megjelentek a tünetek, ott a további években is számítanunk kell az atkák károsítására. Addig, amíg korai lombhullást nem okoznak szívogatásukkal, addig csak esztétikai problémának tekintsük. A kémiai védekezés több nehézségbe is ütközik, hiszen a gubacsokban élő egyedek kontakt készítménnyel, mint pl. a kénhatóanyag nem érhetők el, valamint a dióban felszívódó atkaölő szer nincsen engedélyezve. Egyetlen lehetőség a védekezésre, a lemosó kezelés helyes időben történő elvégzése. Erre ősszel a lombhullás után, illetve tavasszal a fakadás előtti időszakban van lehetőségünk olajtartalmú készítménnyel.  

Mi okozhatja a meggyfa hervadását, száradását?

2023. június 27. 09:40

Meggyfám (Feketics) szenved, megtámadta talán a blumeriellás levélfoltosság. Több csonthéjas gyümölcsfa közül, között jelenleg ez az egy fám a beteg. A kis fa tavasszal gyönyörű volt, tíz darab meggyet termett és utána jött a probléma. Először mintha víz- és tápanyaghiány lenne a baja (adtam mindkettőt), de most már az egész levélzet szinte bezáródott! Kérem írja meg mi a teendő, mivel kezeljem?

Félő, hogy nem megfelelő gombaölő szerrel permeteztem gyümölcsfáimat. Milyen veszteségekre számíthatok?

2022. június 11. 04:39

Az Amistar gombölőt ráfújtam a gyümölcsfákra, majd ezután olvastam el a vegyszer használati előírását, ahol nem láttam, hogy gyümölcsfákra is ajánlják. Mekkora kárt okoztam a gyümölcsösben? Mi a teendőm?

Kajszibarack: a szokottnál súlyosabb mértékben fertőz a sztigmínás betegség

2019. május 22. 07:39

T. Ákos kérdése: Kajszibarack fáim gyümölcseit kicsi foltok lepték el. A leveleken is látok foltokat. Mi okozza és tehetek-e még valamit a fáért?

Miért szaporodott el hazánkban a betyárkóró, mit lehet tenni ellene?

2019. július 25. 05:36

Gy. Adrienn kérdése: Az elmúlt időszakban nagymértékben elszaporodott a betyárkóró az ültetvényeinkben. Miért tört előre ennyire ez a gyomnövény? Mit tehetünk ellene?