11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Lehullott a szilva levele – ez normális jelenség augusztusban?

Agrofórum Online

S. Mária kérdése: Szilvafáim levelein először sok apró lyukat láttam, később narancsvörös foltokat, most pedig drasztikusan elkezdett hullani a levele. Öntözöm a növényeket, így nem lehet kiszáradás. Vajon mi lehet a baj?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

A polisztigmás levélfoltosság (Polystigma rubrum) a szilva gyakori betegsége. Tavasszal a fiatal leveleken először 1-2 mm-es, elmosódó szélű, sárgászöld, majd sárga foltok jelentkeznek. Ezek a foltok fokozatosan nagyobbodnak és 1–3 cm átmérőjű, élénk narancsvörös, a levél színén besüppedő, a másik oldalon ennek megfelelően kiemelkedő, enyhén megvastagodott foltokká fejlődnek.

Nyár közepére a foltok fonákján sok apró, fekete pont alakul ki, amelyektől a folt közepe szürkés színű lesz. A 6–7 mm-es foltok környékén a levélszövet besüpped, a fonáki oldalon pedig kidomborodó formát mutat, végső esetben a levelek lehullnak. A gomba a fertőzött, lehullott levelekben telel át. A fertőzés rendszerint virágzáskor kezdődik el, és egész júniusig eltarthat a spórák szóródása.

A spórák szél segítségével kerülnek a levelekre, ahol a légzőnyílásokon keresztül hatolnak be a növény szövetébe. A fertőzés már a virágzás környékén megtörténik, de megtévesztő, hogy a tünetek csak később, kb. másfél hónap múlva jelentkeznek, ezért a védekezést ellene már a fehérbimbós állapotban el kell kezdeni. A piros foltok feltűnésekor a védekezés e gomba ellen már késő. Erős fertőzéskor nyár közepére a fák szinte levél nélkül is maradhatnak.

A szilva esetén ez egy általánosan előforduló lombbetegség, különösen a melegebb éghajlatú vidékeken. A korai lombhullás miatt csökken az asszimilációs felület, a fák kondíciója romlik, valamint csökken a termőrügy-differenciálódás is. A spórák szóródásához, a csírázáshoz, és a fertőzéshez is nedvességre van szüksége. Tavasszal, mindig esőt követően kezdődik a spóraszóródás, és a fertőzésre is esős, enyhén meleg (18–22 °C) időben lehet leginkább számítani.

A betegség kialakulását megelőzhetjük azzal, ha a lehullott leveleket ősszel összegyűjtjük és eltávolítjuk a kertből, esetleg a leveleket talajba dolgozzuk. A rezes lemosó kezelések is hatékonyak a kórokozó ellen, ennek elvégzése mindenképpen javasolt. A tenyészidőszak többi szakaszában pedig egyrészt a kíméletes réztartalmú készítmények, másrészt pedig a moniliás betegség ellen is alkalmazott kaptán, mankoceb, tiofonát-metil, hatóanyagú készítmények e kórokozó ellen is hatékonyan felhasználhatóak.

Mitől alakulhattak ki foltok a kasvirág levelein?

2022. június 16. 04:36

Kasvirág levelein a képen látható foltok mitől lehetnek? A levelek mintha kicsit deformáltak is lennének.

Mivel permetezzek a mogyorótermések moníliás megbetegedése ellen?

2022. december 18. 04:36

Sajnos nem boldogulok a mogyoróval, bokraimon sok a moníliás termés. Eddig rezet és Topast használtam a kezelésekhez, de hatástalanul. Milyen permetszert ajánlanak a mogyorótermések moníliás megbetegedése ellen?

Miért sárgulnak és barnulnak a fiatal szivarfa levelei?

2022. szeptember 20. 04:36

Fiatal szivarfám levelei, amint az a csatolt képen is látható, erősen sárgulnak, a levelek szélei barnulnak is. Hogyan menthetem meg?

Milyen a kétszer termő málna?

2020. október 15. 13:12

Mi a különbség az egyszer és a kétszer termő málna között? Milyen kétszer termő málnafajták vannak?