13℃ 10℃
május 7. Gizella, Gusztáv, Bendegúz

Meg lehet állapítani, hogy miért hullik a cseresznye termése?

Agrofórum Online

Örömömre cseresznyefámon virágzás után idén sok termés kötött, szépen fejlődésnek indultak, de növekedésük leállt, mintha fonnyadnának. Megindult súlyos hullásuk is. Mi okozhatta? Utólag meg lehet állapítani? Befolyásolható-e a jelenlegi állapotuk?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A jelenség, amire rákérdezett, tömegesen előfordul, rengetegen jelezték aggodalmukat vele kapcsolatban, és kértek megoldási javaslatot. A megküldött képek ellenére biztos diagnózist nem tudok adni, más szakember sem tudna, hiszen többtényezős, komplex hatásra létrejövő tünetegyüttesről van szó, melyek közül helyenként más és más tényező lehet a meghatározó. A tüneteken jelenleg, utólag, nem lehet módosítani, a folyamat már nem befolyásolható, viszont a következő évre, a fa jövőjére kell koncentrálni.

Idei tavasszal a cseresznye virágzása alatt a beporzás sikeres volt, a fákon sok, a kelleténél több termés kötődött, a fák túlterheltek. A laikusok biztos örülnek az ilyen helyzetnek, pedig nem kellene, a szokásos termésszám többszörösét nem tudják kinevelni a fák, annyihoz a fa nem tud elegendő tápanyagot előállítani. Ezért lépett fel – szükségszerűen – a tömeges gyümölcshullás jelensége. A fák részéről ez önvédelem, önszabályozás. Viszont, amik megmaradnak, azok kifejlődése, ellátása biztosítva lesz. A szokásosnál nagyobb számban kötött terméseknél az elrúgott terméskezdemények száma is a szokásosnál több. Tömeges hullást a terméskezdeményeket ért hideg is fokozhatja, azt sem szabad kizárni.

Már a tavalyi és az azt megelőző évben, az ország számos táján megfigyelhető volt, elsősorban nagy, kifejlett cseresznyefáknál nyár elejétől a levelek különböző mértékű lankadása. Bár a cseresznyéknél ez a tünet megszokott, a mértéke viszont árulkodó lehet, és nem lehet szó nélkül hagyni. A cseresznyefáknál többféle ok is előidézhet levéllankadást, súlyosabb esetben hervadást, és ezek mindegyike – alkalmanként több ok együttesen is – felléphet.

Cseresznye zölden lehullik, apró és moníliás is van közöttük
Cseresznye zölden lehullik, apró és moníliás is van közöttük (fotó: a kérdező felvétele)

Az okok mindegyike a fák vízforgalmát zavarja meg, akadályozza, csökkenti a gyökér által felszívott víz lombozatba szállítását, tehát részleges és időszakos vízhiányt idéz elő. Bizonyos pont felett a folyamat nem visszafordítható, irreverzibilis, a lankadásos tünet állandósul. Annak súlyosságát az éppen uralkodó hőmérséklet befolyásolja: melegre forduló időjárásnál, a lombozat nagyobb vízigényét (fokozott párologtatást) a gyökerek nem tudják vízzel pótolni, a tünetek hirtelen rosszabbodnak.

Vízhiányt okozó tényezők lehetnek a következők:

  • gyökereket kártevők megsértik, elrágják (pajorok) vagy talajban élő gombák fertőzik meg, azoktól elhalnak;
  • talajlakó gombák a fa edénynyalábjaiban felszaporodnak, és ott állítják le a vízszállítás folyamatát;
  • fatörzsben felszaporodó rovarok, bogarak és azok lárvái (szúbogarak, cincérek stb.) fizikailag roncsolják a vízszállító rendszert, a víz felpumpálása megszűnik;
  • a fakoronában baktériumos (Pseudomonas spp.) vagy fitoplazmás fertőzés hatására lassul, leáll a vízszállítás, a fa koronájában részleges vagy teljes elhalás, elszáradás tünete jelenik meg;
  • a jelenségnél figyelembe kell venni a virág- és hajtásfertőző monília fajok (Monilia laxa  és M. fructicola) fertőzését, nem szabad alábecsülni szerepüket. Virágzás idején a hajtásba nőnek, onnan az idősebb fás ágakba, és a törzs felé haladnak. Hatásukra a fertőzött ágak, főágak vízellátása lecsökken, a levelek lankadó állapotot mutatnak. Levágva a farész barnán elszíneződött képe bizonyítja a belső fertőzés tényét. Monília jelenlétét a zöld terméseken, a terméskezdeményeken is a gomba szürke színű bársonyos felületű telepei, bevonatai is jelzik.

Védekezéshez elsőnek a kiváltó oko(ka)t kell meghatározni, majd az alapján végiggondolni a lehetőségeket. Sajnos az esetek többségében gyógyításra nincs esély, csupán a fa életerejének erősítésével tudjuk a fa életben tartását elérni. A cseresznyefák is évek óta vízhiánnyal küzdenek, alapos beáztató öntözés segíti a fák megerősödését. Vízzel együtt tápanyagot is juttassunk talajukba! Viszont alaposan mérlegelni javaslom a beteg fák életben tartását, amennyiben bizonyítottan kórokozó vagy kártevő a legyengülésük oka. A fás részekben élő kórokozóktól, kártevőktől nem lehet a fákat mentesíteni, nincsenek olyan szerek, anyagok, amik rájuk hatással lennének. Ez esetben a beteg fák mielőbbi eltávolítása az észszerű a többi fa egészsége érdekében.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Jó szezon előtt állnak a cseresznye termelők

2018. május 22. 07:36

A termőterület az elmúlt 15 évben folyamatosan emelkedett, a becsült termésmennyiség az idei évben megközelítheti a 20 ezer tonnás szintet.

Rövidesen befejeződik a német cseresznyebetakarítás

2021. július 29. 05:06

A Hamburgtól délre, az Elbában található Altes-vidék gyümölcstermelői számára a cseresznye betakarítása döntő szakaszba lépett.

Esővíz okozta gyümölcsrepedés mérséklése huminsavas technológiával

2020. április 29. 06:35

A cseresznyetermesztésben nagy gondot okoz az érés előtti gyümölcsrepedés. A 2019-es évre visszatekintve elmondhatjuk, hogy szinte nem volt olyan cseresznyeültetvény az országban ahol ne jelentkezett volna az esővíz következtében fellépő gyümölcsrepedés. A tavalyi évben közvetlenül a szüreti időszakot megelőző és a szüreti időszakban lehullott hirtelen nagy mennyiségű csapadék országszerte problémát okozott, rontva a gyümölcs minőségét és értékesíthetőségét, súlyos gazdasági károkat okozva a termelőknek. Sokéves hazai tapasztalat, hogy az érés időszakában számítani kell a hirtelen fellépő kisebb-nagyobb csapadékmennyiségekre.

Gyümölcsöző volt az idei év? - évértékelés dr. Apáti Ferenccel, a FruitVeb alelnökével

2018. október 25. 03:48

Magyarországon a 2018. évi gyümölcstermés fajonként változóan, de mennyiségileg összességében jól alakult: a jelentősebb gyümölcsfajok közül jó vagy kifejezetten jó termést realizáltunk a cseresznye, meggy, szilva, bodza, alma és körte esetében