19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

Megmetszhetem most a leanderemet?

Agrofórum Online

Megmetszhetem most a leanderemet? Minden évben szükséges metszése?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leandereket nem feltétlen kell minden évben megmetszeni, de legalább 2-3 évente szükséges elvégezni a műveletet, ugyanis ennek hiányában a tövek kifáradnak, hajtásai megnyúlnak és gyéren virágoznak.

A leander metszésének optimális ideje ősszel, beteleltetésük előtt van, de tavasszal sem késő elvégezni ezt a műveletet. A tavaszi metszés esetében mindenképp számolnunk kell azzal, hogy hajtásainak fejlődése később indul meg, ezáltal virágzása is megkésve indul el. Nagyobb mértékű beavatkozást csak szükség esetén végezzünk, pl. túl nagyra nőtt, felnyurgult, alsó részen kopaszodó, vagy felkopaszodott példányoknál, melyeknél a virágzás egyébként is elmaradna, vagy kisebb mértékű lenne. Az ilyen példányokon erős metszést alkalmazzunk, hajtásainak akár 2/3-ad része is eltávolításra kerülhet.

A hajtások felét akkor távolítsuk el, ha a növények gyenge növekedésűek, kisebb virághozamúak. Amennyiben célunk a bővebb virághozam, gyengébb beavatkozás is elegendő, ekkor a hajtások 1/3-ad részét metsszük csak le. A visszametszés helye minden esetben a levélhónalj feletti részeknél történjen meg.

Az ősszel, főként októberben elvégzett metszésnek számos előnye van, mely miatt a későbbiekben érdemes megfontolni az ebben az időszakban történő metszést. A telelés alkalmával a metszett növények már kevesebb helyet foglalnak, illetve csökken a kártevővel és betegséggel fertőzött részek mennyisége is. További pozitívum, hogy tavasszal már akár május végén gyönyörködhetünk leanderünk virágaiban. A jól elvégzett metszést a növény bőséges virágzással hálálja meg, emellett egyedei szép formát is kapnak. A leander egyébként egy olyan növényünk, mely jól tűri a metszést, ezért nem kell félnünk elvégezni ezt a beavatkozást, ugyanis a növény ezt számos új hajtás képződésével kompenzálja.

A kertünkbe kihelyezett leandert fokozatosan kezdjük el tápoldatozni, a nyár folyamán legalább hetente szükséges öntözővizébe keverni. A kártevők és kórokozók jelenlétére is ügyeljünk, növényeinket időnként ajánlatos átvizsgálni. Leghamarabb a levéltetvek jelenhetnek meg, de a száraz időjárás a takácsatkák károsítását is hamar elősegíti.

Nem virágzik a hibiszkusz? Ezeket a hibákat érdemes először kizárni

2026. június 20. 14:10

Kevés virág, sok lomb? A hibiszkusz virágzását gyakran nem a fajta, hanem néhány tartási hiba fogja vissza.

Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?

2023. április 30. 04:39

Kérem szépen szakvéleményüket! Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?

Szedjünk sok fűszernövényt és tároljuk be télire!

2023. augusztus 5. 09:44

Nézzük most sorra a nyári fűszernövényes munkákat a kertben!

Sztigminás betegség támadta meg a kajszifát?

2022. június 27. 04:38

A barackfánkkal kapcsolatban kérném a segítséget, a mellékelt képeken látható a kajszibarack állapota. Szeretném kérdezni, hogy fogyaszthatók-e a termések, illetve, hogy milyen megelőzést lehetne tenni jövőre? Sztigminás betegségnek tűnik elsőre, de szeretném a véleményüket kérni!