Mely szobanövények érik be kevesebb gondozással is?

Agrofórum Online

Vannak olyan szobanövények, amik kevesebb gondozással is beérik? Sajnos nem mindig jut időm öntözésükre és ápolásukra.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Szerencsére a szobanövények széles tárháza lehetőséget ad nekünk arra, hogy olyan fajt válasszunk közülük, melyek kevesebb törődéssel is beérik, valamint egy-két öntözés kimaradása esetén sem feltétlenül száradnak ki.

A legismertebb kis igényű szobanövényünk talán az anyósnyelv (Sansevieria trifasciata), mely mutatós, függőlegesen felfelé álló, merev levelekkel rendelkezik. Az egyesével vagy rozettában álló levelek nagysága kb. az egyméteres, de maximum az 1,5 méteres nagyságot érik el. A levelek szúrós hegyben végződnek, zöld színűek, de vannak fajtái, melyek világosabb vagy sötétebb sávozással mintázottak. Kevés törődést igényelnek, melybe bele tartozik alacsony vízigényük is, hiszen víztartó képességüknek köszönhetően az elfelejtett öntözéseket is képesek könnyedén átvészelni. A gondozásuk során azonban pont szárazságtűrő képességük miatt a túlöntözéstől óvni szükséges egyedeiket.

A legismertebb kis igényű szobanövényünk talán a Sansevieria

Szintén jól mutat a szobákban az agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia), melynek tartása manapság nagy divatnak örvend. Szárnyasan összetett levelei húsos levélnyélen ülnek. Levelei hegyesek, tojásdad alakúak, fényesek. Kissé naposabb körülmények között érzi magát a legjobban, de sötétebb körülmények között, mérsékeltebb öntözés mellett is kiválóan fejlődik. Több fény mellett sem kell túlzottan öntözni, hiszen gyöktörzse vízraktározó tulajdonsággal is rendelkezik.

A vitorlavirág (Spathiphyllum wallisii) nemcsak levéldísznövény, hanem dekoratív virágával egyaránt díszítő növényünk lehet. Amennyiben a magasabb páratartalom biztosítható számára kissé világosabb körülményekkel, valamint mérsékelt öntözéssel is ellátjuk, bizonyára üde színfoltja lesz otthonunknak.

A csokrosinda (Chlorophytum comosum) akár az ablakpárkányokon, de állványokon függőkosárban elhelyezve is nevelhető, hiszen hosszú lándzsa alakú levelei 40 cm hosszúra is megnőhetnek. Levelei nemcsak zöld színűek lehetnek, hanem zöldes-fehér vagy zöldes-sárga csíkozottsággal mintázottak is. Napos helyre tegyük, de kissé sötétebb helyen is kielégítően fejlődik még kevés törődés és ápolás mellett is.

Mennyi vizet igényel a kertbe ültetett paprika?

2023. június 18. 04:38

Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a házikertbe ültetett paprika mennyi vizet igényel? Segítségüket köszönöm!

Miért hullatja levelét a cserepes citromfa?

2023. január 7. 04:38

Milyen okra vezethető vissza, hogy a cserepes citromfám hullatja a levelét? Mit tehetek?

Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását?

2023. augusztus 20. 13:40

Kérem szépen segítségüket! Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását? Mit tegyek ellene?

Mitől lett foltos a borostyán levele?

2019. november 22. 04:37

Á. Edit kérdése: A temetőben a sírokra futtatott borostyán levelein foltosodás jelentkezett. Mi károsíthatja a borostyánt?