Mely zöldségfajokat vethetjük el februárban?

Agrofórum Online

Mely zöldségfajokat lehet elvetni a kertünkbe akár már februárban?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Több olyan hidegtűrő zöldségfajunk is van, melyeket akár már februárban el lehet vetni. E fajokra jellemző, hogy a számukra még túlzottan hideg talajban nem, vagy csak nagyon lassan fejlődnek, viszont az időjárás melegedésével fejlődésük fokozatosan megindul. Hiába vethetők azonban e fajok már februárban, a vetéssel viszont minden esetben meg kell várnunk azt, hogy a talajunk már ne legyen megfagyva, illetve azt is, hogy művelhető legyen! Ez nem jelent mást, mint azt, hogy a talaj ne legyen túlzottan vizes, ne ragadjon a gereblyézés, illetve a barázda elkészítése során.

A legkorábban vethető növényfajok közé tartozik a sárgarépa és a petrezselyem. A gyökérzöldségek esetében fontos, hogy jól előkészített, mélyebben fellazított talajba kerüljenek magjaik, hiszen a tömődött talajban gyakran torz és elágazó répatesteket fejlesztenek. A sortávolság 20-25 cm-es legyen, a tőtávolság pedig 5 cm körüli. A helyes tőtávolságban történő vetéshez magszalagot is készíthetünk, vagy a kelés után elvégzett egyeléssel érhetjük el a növények optimális sűrűségét.

Amint a kerti talajra rá lehet menni, a saláta vetésideje is elérkezett. A saláta esetében 20-25 cm sor- és 15 cm tőtávolságot tartsunk, melyet általában már csak kelés után tudunk beállítani. A vetés mélysége pedig 1-2 cm közötti legyen. A hónapos retek vetését is elkezdhetjük, ha megfelelő a talaj állapota. A sorokat 10-15 cm távolságra jelöljük ki, és a tövek közötti távolságnak körülbelül 2 cm-nek kell lennie.

A sóska és a spenót magjai is a hónap vége felé elvethetők, kifejezetten jól előkészített magágyba. A vetés mélysége a sóska esetében kb. 1-2 cm, míg a spenótnál 2-4 cm-es legyen, tőtávolságuk pedig 3-5 cm közötti. Köztudott, hogy a zöldborsó is a korán vethető zöldségfajok közé tartozik, általában február utolsó dekádjában már nyugodtan vethetők magjai. A vetés mélységét általában 5-8 cm között kell beállítani, korai vetésnél, illetve kötött, hideg és nedves talajon sekélyebb, míg későbbi időszakban és szárazabb talaj esetén pedig mélyebb vetése javasolható.

Kiemelt kép: Pixabay

Hogyan termeszthető a metélőhagyma?

2023. február 25. 04:37

Hogyan termeszthetek metélőhagymát? Milyen igényei vannak? Mikor vethetők magjai? Télen is szedhető?

Mi a haszna a vetésforgónak a kiskertekben?

2020. március 27. 04:37

N. Béláné kérdése: Mi haszna van a vetésforgónak? Kiskerti alkalmazása is ajánlott?

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Jön a fagy Magyarországra, és megmenti a jövő évi termést

2024. január 5. 07:10

Hetek óta tartós belvízfoltok vannak elsősorban az Alföldön és a Kisalföldön, így a jövő héten érkező fagyos, száraz idő alighanem megmenti a jövő évi termést.