21℃ 10℃
április 20. Tivadar, Tihamér, Töhötöm

Mi a különbség a determinált és a folytonos növekedésű paradicsomfajták gondozása között?

Agrofórum Online

Mi a különbség a determinált és a folytonos növekedésű paradicsomfajták gondozása között? Kérem szépen segítségüket a kérdés megválaszolásával!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paradicsomfajtákat főhajtásuk növekedése alapján általában két nagy csoportba, determinált és folytonos növekedésű csoportokba szokás beosztani. Léteznek azonban a kettő közötti, úgynevezett féldeterminált típusok egyaránt. A determinált növekedésű fajták sajátos tulajdonsága, hogy támaszték nélkül is nevelhetők, vagyis főhajtásuk csúcsán virágok képződnek, melyek növekedésüket lezárják. Ezek a paradicsomfajták idővel oldalhajtásaik növekedésére fordítják energiájukat, így bokor habitust képeznek.

A folytonos növekedés esetében, a növekedés magassága korlátlannak tekinthető, két virágfürt között jellemzően levél is képződik. A folytonos növekedésű fajták esetében mindenképp szükség van támasztékra. Termesztőberendezésben való nevelésre a folytonos növekedésű fajták ültetése ajánlható, hiszen ezek hosszabb tenyészideje teszi lehetővé a gazdaságos paradicsomtermesztést. A kereskedelemben elérhetők már úgynevezett féldeterminált fajták is, melyek megadott magasságig, kb. 8-9 fürt megjelenéséig növekednek. Ez azt jelenti tehát, hogy e fajták is igényelnek – ha nem is olyan nagy magasságban – támasztékot.

A folytonos növekedésű és a determinált fajták esetében egyaránt a kiültetést, majd begyökeresedést követően megtapasztalhatjuk, hogy hónaljhajtásai fejlődésnek indulnak. Ezek a hajtások a levelek és a szár találkozásánál fejlődnek, rövid időn belül hatalmasra megnőnek. A hónaljhajtások eltávolítását kb. 5 cm-es nagyságnál érdemes megtenni a reggeli órákban, ekkor még könnyebben törnek. Hetente egyszer e műveletet a növény elsűrűsödésének megakadályozása érdekében meg kell tennünk, ekkor a folytonos növekedésű fajták támasztékra vezetését, kötözését, klipszelését is ajánlatos elvégezni.

A termések érésével fokozatosan az alsó levelek eltávolítására is szükség lehet a folytonos növekedésű fajtáknál. Ezek általában egy idő után el is száradnak, megbetegednek. Az alsó levelek eltávolítását csak a növény másfél méteres magasságánál szabad megkezdeni, egyszerre, vagyis hetente 1-2 levélnél többet nem ajánlatos leszedni. A túlzottan sok levél leszedése a nyári időszakban kerülendő, az életképes leveleket érdemes megtartani, ezzel a növény párologtatása, hűtése hatékonyan tartható.

Kiemelt kép: Pixabay

A paradicsomot fertőző új vírus: TBRFV (Tomato Brown Rugose Fruit Virus)

2020. február 19. 04:36

Természetes körülmények között súlyos tüneteket eddig növényházi paradicsomtermesztésben figyeltek meg, a vírus a mechanikai terjedése miatt eddig szabadföldön jelentős károkat nem okozott.

Mi okozza a paradicsomnövények felső részének elhalását?

2022. június 29. 04:36

Már terméseket nevelő egyes paradicsomnövényeim felső része elhalt, az érés előtt álló paradicsomok héján besüppedések, szabálytalan foltok láthatók, ezek zölden lehullottak. Elővigyázatosságból a beteg növényeket eltávolítottam. Félek, hogy tovább terjed a fertőzés. Gyógyítható, mit tehetek?

Máris jelentős kár érte a paprikát, paradicsomot – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. szeptember 24. 11:10

A károsítás áttevődik a szabadföldi zöldségfélék termésére, de a folyamatos betakarítás miatt lehetetlen a védekezés a kártevők ellen.

Zöld jelzés a génszerkesztett paradicsomnak Angliában?

2022. május 25. 17:16

A fogyasztó D-vitamin szintjét növelő paradicsom lehet az első génmódosított termény, amely forgalomba kerülhet Angliában.