8℃ 5℃
november 14. Aliz, Vanda, Huba, Klementina

Mi lesz télen a lestyánnal?

Agrofórum Online

Szeretném megkérdezni, hogy mi lesz télen a lestyánnal? Évelő vagy nem évelő növényfajról van szó?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A lestyán egy olyan évelő növényfajunk a kertben, melynek levelei nem, viszont gyökerei képesek áttelelni, a hideg időjárást télen is átvészelni. A levelei tehát ősz végeztével, télen le is hullanak. A lestyán könnyen nevelhető házikerti körülmények között is, emellett pedig leveleinek hasznosítása gyógy- és fűszernövényként egyaránt régóta bevett szokásnak tekinthető. A növényt akár magról is nevelhetjük, októberben-novemberben történő vetéssel, de kora tavasszal elvetve magjait sem késünk még el a növény nevelésével.

Természetesen a kész növény megvásárlásával, de akár idősebb növényeink tőosztásával is lehetséges a lestyán szaporítása. A növény erős karószerű gyökerekkel rendelkezik, melynek erős szára a második évben fejlődik ki, és akár a két méteres magasságot is elérheti. A növény az első évben még csak tőlevélrózsát fejleszt, majd második évben a száron, szórt állású levelei is megjelennek. A levelek mennyisége a 2-3. évben a legtöbb, így újbóli szaporítása, új egyedeik telepítése a 4. év után mindenképp ajánlatos lehet.

Konyhában való felhasználási céllal, sima felületű, fényes levelei mondhatók leginkább értékesnek, illóolaj-tartalmuk miatt. Emellett viszont gyökere, gyöktörzse és termései egyaránt rendelkeznek gyógyhatással, ennek ellenére legértékesebb részének levelei tekinthetők. A legnagyobb mennyiségű és legjobb minőségű levelet azon növényekről szedhetjük, melyek termőhelye meleg fekvésben található. A mélyrétegű, középkötött, tápanyagban és humuszban gazdag, vízzel kellően ellátott talajt kedveli.

Tavasszal trágyázással érdemes elősegíteni a növény fejlődését, fiatal és idősebb egyedeit is aszályos időszakokban mindenképp öntözni szükséges. Ápolásához a növény szemrevételezése is hozzátartozik, hiszen a levéltetvek, illetve többféle gombás betegség is megfertőzheti leveleit. Súlyosabb mértékű levélbetegség és tetűkolóniák megjelenésekor növényvédelmi kezelés elvégzése lehet indokolt, melynek során tekintettel kell lennünk a levelek felhasználhatóságára az élelmezés-egészségügyi várakozási idő leteltének megvárására.

Kiemelt kép: Pixabay

Milyen bogarak hemzsegnek a hársfán? Új kártevők vannak terjedőben?

2022. december 29. 04:36

A szomszéd utcában álló hársfa törzsén nagy foltban hemzsegnek furcsa színű bogarak, melyeket idáig még nem láttam. Több száz bogárról van szó, rémisztő látvány. A képen jól látni őket. Csak nem új kártevők vannak terjedőben?

Meddig várjunk a gyep utolsó nyírásával?

2023. november 19. 04:38

Meddig érdemes várni ősszel a gyep utolsó nyírásával? Válaszukat előre köszönöm!

Így mentheti meg szúnyogűzőjét a biztos pusztulástól télen

2025. szeptember 26. 08:10

Biztosítsa kedvenc szúnyogűző növénye teleltetését, hogy tavasszal újra bőséges lombozattal díszítse kertjét vagy teraszát!

A nagyra nőtt repcék problémái: mikor lépjünk közbe?

2025. október 27. 07:10

A túl korai vetés, a bőséges tápanyagellátás és a kihagyott regulátorozás könnyen a repce téli károsodásához vezethet.