Mi okozza a körtefa kis termésein és levelein fekete foltok megjelenését?

Agrofórum Online

A csatolt képeken látható a Nyári Kálmán körtefám virágzáskor, illetve most, 2 hét elteltével. Sajnos tavaly kezdődött ez a jelenség, virágzás után a kis termések elfeketednek és leesnek, a leveleken fekete olajos folt jelenik meg. A fa kb. 90 éves, korábban nem volt soha permetezve és így is évente kb. 3-500 kg termést hozott. Virágzás előtt (március közepén) permeteztem le a fát Olajos rézkén lemosó permettel, de ezek szerint nem segített rajta. Tűzelhalásra is hasonlít az elváltozás, de csak a virágok környékén jelenik meg, az ágak nem száradnak le és az olajos levelek is egész évben a fán maradnak. Hogyan tudnám megmenteni a termést jövőre? 

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Nagyon jó, hogy képeket küldött az elváltozásokról, bár részletesen leírta a betegséget, csak a képek alapján biztos az azonosítás.

Fekete foltok a körtefa levelein (Fotó: a kérdező felvétele)

A csodálatos állapotban lévő Nyári Kálmán körtefáján a képek alapján egyértelműen a körte ventúriás varasodás betegség (Venturia pyrina) tipikus tünetei láthatók. Ez a betegség sok mindenben hasonlít az almán általánosan előforduló – és ezért ismert – ventúriás varasodásához, de nem mindenben. A két növényen a kórokozó gomba sem azonos, csak „rokonok”.

A körte ventúriás varasodásának kórokozója a fakérgen is áttelel, igen korán, már rügypattanás után megkezdi fertőzését. Ezért fordulhat elő már a virágok nyelénél, a kicsi terméskezdeményeken és kocsányánál is. A feketedést a gomba sűrű, sötét színű szaporító telepei (konídiumtartó gyep) okozzák.

Folyamatosan fertőzi a leveleket és a termés héját egészen a betakarításig. Foltjai inkább szabálytalan alakúak, elmosódott szélűek, gyakran nagyok. A gyümölcsön előidézett fertőzés különösen akkor súlyos, ha az még növekedésben, hízásban van. A gombatelep alatt a bőrszövet elhal, és nem tudja követni a gyarapodást, nem nyúlik, deformáltan, féloldalasan fejlődik tovább a körte. A foltok mentén gyakran bereped a héja, ahol másodlagos fertőzés, romlás, rohadás indulhat meg.

Fekete elváltozások a virágoknál és a leveleken (fotó: a kérdező felvétele)

Járványtanilag és áttelelés szempontjából fontos, hogy a gomba a hajtásokat is megfertőzi, azok felszíne hólyagossá válik, felszakadozik a bőrszövet, alatta él a gomba. Ezeken a helyeken áttelelő alak a kora tavaszi fertőzés kiinduló pontja. Később a felmelegedéssel már az előző évben lehullott fertőzött levelekből kiszabaduló spórák fertőzése a jelentősebb. A gombaspórák csírázásához nedves növényfelület – tartósan esős idő, magas páratartalom, tartós harmatképződés – szükséges. Hűvös időben is megindul a gombaspórák csírázása, elég az 5-10 oC-os léghőmérséklet.

Elfeketedett virágok a körtefán (fotó: a kérdező felvétele)

Az idei tavasz szokatlanul esős és hűvös volt, kedvezett terjedésének, fertőzésének. A kép alapján a körtefa füves területen áll. Minden olyan beavatkozás, ami a fa környékének szellőzöttségét segíti, egyben a gomba felszaporodását is gátolja. A fa koronája alatt ne ültessék be a területet, a füvet mindig vágják rövidre, és csak reggel öntözzék a fát, annak környékét, hogy estig a talaj felszíne felszáradjon. Érdemes lenne az alsó ágait is kicsit visszavágni, ritkítani, ami a lomb levegőzöttségét segítené.

Kémiai védekezés:

A gomba ellen szükséges a téli réztartalmú lemosó permetezés, leírása szerint ez megtörtént. Esős tavasznál már rügypattanástól bimbós állapotig, amint az első tüneteket észleli, még réztartalmú szerrel kezelheti a fát. Legkevésbé perzselő a tribázikus réz-szulfát hatóanyagú Cuproxat FW készítmény. A gomba ellen vegetációs időszakban – III. kategóriás szerek közül – felhasználható még a kontakt hatású Polyram DF, a felszívódó gombaölő szerek közül a Chorus 50 WP, a difenokonazol hatóanyagú Alfa Solo, Score 250 EC, és a penkonazol hatóanyagú Topas 100 EC. Ismételt permetezés szükséges lehet.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Megelőzhető az alma varasodása?

2020. július 9. 06:19

Almafám levelein a varasodás tünetei jelentek meg, a gyümölcsökön még nem találtam tünetet. Megelőzhető a fertőzés?

Milyen rezisztens almafajtát választhatunk a kertünkbe?

2019. december 20. 08:27

K. Ilona kérdése: Hallottam, hogy kaphatók már rezisztens gyümölcsfák a faiskolákban. Tudnának ajánlani ilyen almafákat? Érdemes ezeket ültetni?

Miért szennyeződik, barnul, foltosodik a fán érő alma?

2022. augusztus 27. 04:37

Almafámon az érőfélben lévő almák barnulnak, foltosak, a héjuk gyakran szennyezettnek tűnik. Mi lehet a probléma forrása?

Virágtripszektől a ventúriás varasodásig - Beszámoló a Növényvédelmi Tudományos Napokról

2018. március 8. 20:08

Megismerhettük a Monilinia fructigena elleni komplex környezetkímélő védekezési stratégiát és a ventúriás varasodás áttelelő konídiumai elleni védekezést szolgáló kórokozó modul alapelemeit.