9℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka

Mi rágja meg a burgonya gumóit?

Agrofórum Online

Érdeklődni szeretnék, hogy milyen kártevők rághatják meg a burgonya gumóit a talajban? Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A burgonya legismertebb kártevőjeként a burgonyabogarat tartjuk számon, viszont a lombozaton gyakori vendégnek tekinthetők a vírusok terjesztésében nagy szerepet játszó levéltetvek is. A lombkártevők mellett, több jelentős, talajban élő szervezet is létezik, melyek kevésbé láthatók, ennek ellenére mégis jelentős károkat tudnak okozni. A burgonya gumóinak károsodása csak a kiásás után válik láthatóvá, így a védekezésben a megelőzésre, a talaj kártevőktől való mentességére kell törekednünk.

A talajlakó kártevők közül gyakran találkozunk a gumókon a drótférgek károsításának nyomaival. A pattanóbogarak lárvái akár nagyobb számú, vékony járatokat is fúrhatnak a gumókba táplálkozásuk során. Károsításuk főként júliustól, nyár közepétől várható egészen augusztus végéig. A különböző fajú cserebogarak pajorjai sem kímélik a burgonyát, nagyobb méretű lyukakat, odvakat rágnak gumóikba, így okozva mennyiségi és minőségi károsodást egyaránt. A vetési bagolylepke hernyóinak rágása által is lyukak képződnek a gumókon, de e lárvák általában mély és öblös rágásnyomot hagynak maguk után. E fajok mellett a lótetű különböző fejlődési alakjai is jelen lehetnek kerti talajunkban, melyek a gumók mellett a gyökerek megrágásával is gyengíthetik a növényeket.

Kevésbé látható, talajból fertőző kártevő a gumórontó fonálféreg is, mely táplálkozása által rágások ugyan a burgonyán nem keletkeznek, de évente több nemzedékével jelentős károkat képes okozni, főként nedves és meleg körülmények között. A beteg gumók a károsítás miatt gyűrődnek, töppednek, héjuk pedig száraz és felszakadozó lesz. A kártevő a gumók belsejében él, viszont jelenlétük csak mikroszkóp használatával igazolható. 

A védekezés lehetőségei

Bármely talajlakó kártevőről is legyen szó, a sebzések kialakulása miatt, nem ritka, hogy kellően nedves körülmények mellett a gumók másodlagos fertőzés által rothadásnak is indulnak. Kiemelt szerepe van tehát a károsítás megelőzésének, hiszen csak így kerülhetők el a jelentős mennyiségi és minőségi károsodások. Alapvető fontossága van a vetésforgó betartásának, a gondos talajművelésnek és a gyomirtásnak is. Azon a területen, ahol nagyobb mennyiségű, évről évre rendszeresen előforduló kártételt tapasztalunk ajánlatos talajfertőtlenítést végezni. A Force 1,5 G és a Belem 0,8 MG készítmények a drótférgek és a pajorok ellen is hatékonyan alkalmazhatók és az ültetéssel egyszerre ki is juttathatók.

Kiemelt kép: Pixabay

Értékes zöldségnövényeink II. rész

2018. július 27. 11:07

Burgonyafélék, hagymafélék, gyökérzöldségek. Fogyasszuk őket is hasonlóan rendszeresen, mert egészségesek, kiskertekben is sikeresen termeszthetők hazánkban – kis odafigyeléssel. De pontosan miért is értékesek számunkra?

Terjed paradicsomon és burgonyán a sztolbur fitoplazma, jelentős gazdasági károkat okozhat

2024. augusztus 26. 08:10

A fitoplazmák vektorszervezetei általában különböző kabócafajok, de parazita növények, mint pl. az aranka is képes lehet átvitelükre.

Paprikás krumpli

2018. március 9. 09:12

A töltött káposzta és a lecsószezon közötti őrülten hosszú időt csak paprikás krumplival lehet kibírni.

Burgonyakrémleves és kolbászchips

2018. január 5. 13:07

Télen sokszor az is elég, ha van egy kis forró leves otthon, és már kész is a vacsora.