18℃ 14℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika

Mi szövi össze a szőlő fürtjeit?

Agrofórum Online

Érdekes jelenségre lettem figyelmes szőlőültetvényemben. Vajon mi lehet, ami összeszövi a szőlő fürtjeit?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szőlő terméseit – akárcsak más gyümölcsfajok esetén – molyok is károsíthatják. Nemcsak egy, hanem két faj is, vagyis a tarka és a nyerges szőlőmoly. A látott sűrű szövedéket, hernyófészket, a lárvák készítik, melyben táplálkozásukat is folytatják. E két faj a növények generatív részeit fogyasztja, tehát a fürtkezdeményeket, bimbókat, kötődött és érőfélben lévő terméseket egyaránt megrághatják. A bogyókat akár teljes mértékben is felélhetik, bennük egyszerre akár több lárva is megtalálható. Táplálkozásuk következtében a szőlő bogyói nemcsak sérülnek, hanem puhulnak, ráncossá válnak és meg is barnulnak. A sérülés következtében esős időjárás esetében szürkerothadás, míg száraz körülmények között pedig aszúsodó száradásuk figyelhető meg. Rendszeresen előforduló kártevőknek számítanak, viszont jelentőségük és gyakoriságuk termőhelyenként változhat, illetve az időjárási körülmények is befolyásolják megjelenésük mértékét. Károsításuk által, súlyos esetben akár a termések több mint felének kiesésével is számolni lehet. 

A hatékony védekezéshez elengedhetetlen a szexferomon csapdák alkalmazása, mellyel rajzásuk időszaka is meghatározható. A tarka szőlőmoly hamarabb, már április közepén megkezdheti rajzását, míg a nyerges szőlőmoly rajzása csak később, május közepén kezdődik el. Fontos – ha a kártevők jelenléte igazolódik -, hogy már a tavaszi nemzedék ellen hatékonyan védekezzünk, hiszen így későbbi, nyári kártételük is megakadályozható egyedszámuk csökkentésével.

A kémiai védekezést a tojásból kelő lárvák ellen kell irányítani, vagyis a permetezést a rajzáscsúcs után általában egy hét múlva érdemes elvégezni. Kiskerti körülmények között, szabad felhasználású kategóriába tartoznak a cipermetrin, lambda-cihalotrin és deltametrin hatóanyagok, melyek a fiatal hernyók ellen hatásosak. A méhekre való veszélyeztetettség elkerülése érdekében a klórantraniliprol használata ajánlott, amit nappal, a méhek jelenléte esetében is alkalmazhatunk. Emellett csak a lepkék főként fiatal hernyóira van hatással a Bacillus thuringiensis hatóanyagú mikrobiológiai készítmény, mely akár az érés előtt is alkalmazható, hiszen rövid élelmezés egészségügyi várakozási idővel rendelkezik.

Konferencián emlékeztek meg Mathiász Jánosról, a szőlők fejedelméről

2021. december 5. 09:36

Az ünnepi megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának kertjében álló Mathiász János mellszobrot.

A Pannonhalmi borvidéknek fekszik a rajnai rizling

2021. május 25. 10:38

A borvidéknek nagyon "fekszik" a rajnai rizling, jól érzi itt magát. Mind a talaj, mind a klimatikus szempontok kedvezőek számára.

Megnyílnak a pályázatok a szőlőtermesztők és borászatok számára

2020. június 22. 11:17

Az agrártárca a 2019. évben bevezetett szőlőültetvényekben végzett zöldszüret támogatását kiterjeszti 2020-ban.

Elkezdődött a szüret a Villányi borvidéken

2020. augusztus 14. 12:26

Az Irsai Olivér szedésével megkezdődött a szüret Villány környékén is.