Miért halnak el a muskátli bimbói?

Agrofórum Online

Miért halnak el a muskátlim bimbói? Rajtuk apró lyukakat találok, mi okozhatja? Lehet ellene védekezni?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kártétel leírása alapján a gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) kártételére lehet következtetni. Mivel a hernyó rejtőzködő életmódot folytat, nem a kártevőt, hanem a rágásnyomot, illetve az ürülékét szokták leghamarabb észrevenni. A bimbókat szétszedve, ha bennük apró, 8 pár lábú hernyókat talál, akkor minden bizonnyal ez a faj okozza a problémát.

Színüket tekintve hernyóik igen változatosak, zöld, barnás-feketés és akár rózsaszínes árnyalatúak is lehetnek. A gyapottok bagolylepke polifág, több mint 120 tápnövénye ismert. Hazánkban a legnagyobb gazdasági kárt kukorica állományokban okozza, de paprikán, paradicsomon, borsón, muskátlin, krizantémon, szegfűn stb. is egyaránt megfigyelhető. A lárvák a növények generatív részeit, vagyis virágait, terméseit, magvait károsítják. Évente 3-4 nemzedékük is kifejlődik. A faj főként a nyár második felében, illetve kora ősszel rakja le petéit a muskátli fejlődő bimbóira. A kelő hernyók rövid időn belül berágnak a bimbókba, így a virágok ki sem nyílnak, bimbóik elhalnak.

A kártevő elleni védekezés nem könnyű feladat, hiszen tojásból kelése után nem sokkal lárvája a bimbókban elrejtőzve táplálkozik. További nehézség, hogy a környező növényekről a gyapottok bagolylepke betelepülése újra és újra végbemenő folyamat. A már fertőzött lyukas bimbókat érdemes mielőbb leszedegetni és megsemmisíteni. Ha tehetjük, gyakran végezzük el növényeink átvizsgálását, a károsodott részek összegyűjtését!

A kémiai védekezéssel csak akkor érjük el a megfelelő hatást, ha a lárvák kelése után, de még elrejtőzködésük előtt végezzük el a permetezést. Szabad térben elhelyezett növények esetében deltametrin és acetamiprid hatóanyagú készítmények állnak a rendelkezésünkre. Arra azonban ügyeljünk, hogy a növényt alaposan permetezzük át és minden részre jusson elegendő mennyiségű permetlé, ezzel biztosítva a megfelelő fedettséget. További megoldást jelenthet, amennyiben megoldható, hogy növényeinknek a lakás párkányára helyezzük át, ahol a rovar nem tudja lerakni tojásait a növényekre, így az okozott kártétel sem alakul ki.

Mi lesz a karácsonyfákkal? Sok a gond a kártevőkkel

2018. június 8. 07:37

H. László kérdése: komolyabb felületen termesztek karácsonyfa-előállítás céljából nordmann fenyőt. Egyre több gondom van a kártevőkkel. Mit tegyek?

A hársfákat is ellepte a poloska?

2019. március 12. 10:10

F. Mária kérdése: Hársfánk törzsén sűrűn egymás mellett számtalan poloskákhoz hasonlító bogár nyüzsög. Mivel védekezhetek ellenük?

Milyen kártevő jelent meg a sugárarália levelein?

2020. november 27. 10:47

A legtöbb esetben az újonnan megvásárolt növényekkel hurcoljuk be őket lakásunkba, mellyel a többi növényünket is veszélyeztethetjük.

Új tudományos hátország a dísznövénykutatásban

2018. október 11. 07:02

A Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézet azon fog dolgozni, hogy a jövőben a térség legjelentősebb dísznövénytermesztő központja legyen Magyarország.