19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

Miért lankadnak le a szobai futóka levelei?

Agrofórum Online

Nemrég elkezdett lankadni a szobai futóka néhány levele, melyből már pár le is hullott. Mit tehetnék a jelenség ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szobai futóka (Epipremnum aureum) egy viszonylag könnyen nevelhető és gondozható kúszó szobanövényünk. Nemcsak mutatós szív alakú leveleinek, valamint egyes fajták esetében azok mintázatának köszönheti széles körben való elterjedését, hanem alacsony igényeinek is. Ennek ellenére azonban pár dolgot nem árt tudnunk gondozásáról.

Az optimális hőmérséklet számára 20 fok körül van, viszont télen némileg alacsonyabb hőmérsékletet is elvisel, de ekkor se tartsuk 16 fok alatt. A hőmérséklet tekintetében lényeges, hogy az állandó legyen, hiszen a huzatos helyeket, valamint a hőmérsékletváltozást sem kifejezetten képes tolerálni. A huzatos körülmények gyakran vezetnek eme növényfaj leveleinek foltosodásához, valamint leveleinek lehullásához egyaránt.

Elhelyezésekor kerüljük a túlzottan napnak kitett és túlzottan sötét fekvést is, lehetőleg egy világos szobarészt válasszunk számára. A sötétebb levelű fajtákat kissé sötétebb helyen is tarthatjuk, viszont színesebb levelű változatainak a világosabb helyek felelnek meg legnagyobb mértékben a fejlődéshez, valamint leveleik színének megőrzéséhez. Öntözés szempontjából a szobai futóka nem kifejezetten tartozik a vízigényes növényfajok közé, hiszen az átmeneti szárazságot, valamint egy-két kimaradt önözést is képes átvészelni, így a kissé feledékeny és többet utazó tulajdonosok számára is ajánlható e növényfaj tartása. Optimális esetben azonban talaját érdemes minden héten megöntözni, azt egyenletesen nedvesen tartani.

A szárazságot képes elviselni, de a túlöntözést egyáltalán nem, hiszen ez gyökereinek rothadásához is vezethet, mely által fennáll a veszélye a levelek lankadásának, majd lehullásának. A téli időszakban érdemesebb mérsékeltebben öntözni, annál kevesebbet, minél alacsonyabb hőmérsékleten van. Páratartalom szempontjából nem mondható igényesnek, viszont a kissé párásabb levegőt meghálálja. Tápanyagait a növekedési időszakban, tavasztól őszig legalább kéthetente érdemes pótolni. A kártevők közül a takácsatkák okozhatnak problémát szívogatásukkal, mely hatására a leveleken apró foltosodás vehető észre, majd pedig a levelek sárgulása és végül lehullásuk is bekövetkezhet.

Hogyan teleltessük a leandert?

2018. december 13. 05:36

S. László kérdése: Teleltetésre helyezett leánderemen apró, kerek fehéres valamiket vettem észre. Egyre több van, nem mozognak. Mik azok, védekezhetek ellenük?

Sansevieria: különleges anyósnyelv fajták

2022. november 4. 05:36

Hála a nemesítők szorgalmas munkájának mára már számos szép és modern fajtával is bővült az alapfajok listája az anyósnyelvek esetében.

Nem csak vázába való: így neveljen fréziát a kertben!

2026. április 19. 14:10

A frézia nemcsak elegáns vágott virág, hanem a hazai kertekben is egyre népszerűbb dísznövény. Megfelelő körülmények között hosszan és illatosan virágzik.

Milyen dísznövényeket ültessünk homokos talajba?

2023. június 21. 05:38

A homoktalajok nehézségein érdemes túllendülni, és ha elkezdjük megérteni, hogyan működik a dinamikája, akkor egészen szép kertet tudunk kialakítani majd.