Miért penészednek be a kikelt apró paradicsomok?

Agrofórum Online

Kérem szépen gyors segítségüket, mert penészednek a frissen kikelt, apró paradicsomok. Mi lehet a probléma?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A palánták nevelése során gyakori problémaként fordul elő az újonnan kikelt kis növények kórokozókkal való fertőzöttsége. Nemcsak a kikelt növények, hanem akár a magok is megpenészedhetnek, mely csírázásuk elmaradásához vezethet. Elsősorban megelőző jelleggel érdemes már a magvetés előtt védekezni, vagyis megfelelő közeget választani. A közegünk legyen jól szellőző, de emellett jó nedvességtartó képességgel is rendelkezzen. A közeg alapjául érdemes tőzeget választani, melyhez a jobb szerkezet érdekében perlitet és homokot is adhatunk. Használt közegbe való vetés esetén csak előzetes hőkezelés után érdemes a magokat elvetni.

A magvetésre használt edény szempontjából is fontos követelmény, hogy azt a vetés előtt sterilizáljuk, valamint annak alja legyen vízelvezetésre alkalmas lyukkal ellátva. A magvetés után fontos, hogy a közeget nedvesen tartsuk, azt kiszáradni semmiképp se hagyjuk, hiszen az átmeneti kiszáradás akár a megkezdett csírázás megállásához is vezethet. Emellett viszont ügyeljünk a túlöntözésre, közegünk túlnedvesítésének elkerülésére is. A magok csírázását üveglappal, műanyag fóliával való takarással gyorsíthatjuk meg, viszont ennek eltávolítását a csírázás megkezdésekor semmiképp se felejtsük el! A takarás során kialakuló magas páratartalom ugyanis gyors penészedéshez, valamint a növények túlnyúlásához és gyengüléséhez is vezethet.

A palántadőlés kórokozói hosszú ideig megőrzik fertőzőképességüket, így a megfelelő és steril közeg, valamint eszközök használata mellett kiemelt szerepe van a növény fejlődését elősegítő környezeti tényezők optimálisan tartásának egyaránt. A magok gyors kelését a faj igényeinek megfelelő hőmérsékleten tartásával és nedvességgel, valamint jó minőségű vetőmaggal segíthetjük elő. Kelés után, szikleveles állapotban általában minden növényfaj esetében már mérsékeltebb hőmérsékletet kell tartani, kevesebb vizet adagolni, emellett pedig rendszeres szellőztetéssel az alacsonyabb páratartalmat is biztosítani szükséges a fertőzések elkerülése érdekében.

Kiemelt kép: Pixabay

Miért fás a karalábé?

2022. augusztus 8. 06:37

A zsenge karalábénak két nagy titka van: a megfelelő talaj mellett a sok öntözés és a megfelelő térállás biztosítása.

Miért haltak el a beültetett muskátlipalánták?

2023. április 11. 04:36

Beültetett muskátlinövényeim levelei elhaltak. Évek óta futómuskátlit nevelünk, gyönyörűek szoktak lenni, idén pórul jártunk. Mi történhetett velük? Mindent úgy csináltunk, ahogy szoktuk, az ablakpárkányon vannak.

Tényleg lehet még most sóskát vetni?

2023. szeptember 15. 11:37

Szomszédom javasolta, hogy ősszel is vessek sóskát. Tényleg lehet még most sóskamagokat vetni?

Palántázzak vagy a szabadba vessek?

2021. február 9. 08:42

Palántázzak vagy a szabadba vessek? Kertes házba költöztünk, veteményezésen gondolkodom. Milyen növényekkel érdemes kezdenem?