Tényleg lehet még most sóskát vetni?

Agrofórum Online

Szomszédom javasolta, hogy ősszel is vessek sóskát. Tényleg lehet még most sóskamagokat vetni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A sóska egy évelő növényfajunk, melynek vastag, lándzsa alakú leveleit fogyasztjuk. Többféle változata létezik, ezek közül hazánkban leginkább a mezei sóska termesztése terjedt el. Nem kifejezetten melegigényes növényfaj, magjainak csírázása már pár fokon végbemegy, viszont ehhez optimális feltételnek leginkább a 20 fok körüli hőmérséklet tekinthető. Félárnyékos helyen is termeszthető, viszont fénnyel jobban ellátott helyen nevelve gyorsabban fejlődik. Vízigénye magas, valamint kedveli a párásabb körülményeket, mely feltételek mellett nagyobb leveleket is képez. Talajban nem válogat, szinte valamely talajtípus megfelel termesztésére. A nyári magas hőmérséklet, illetve a hosszú nappalok hatására kevesebb levelet fejleszt, hiszen megindul magszárának képződése.

Szaporítása általában magvetéssel történik, erre tavasszal (március-április), illetve nyár végén – ősz elején (augusztus-szeptember) is sor kerülhet. A tavasszal vetett növényekből már a nyár folyamán szedhetők a levelek, míg az őszi vetésből csak következő év tavaszán. Magjai nagyon aprók, ezért ezeket csak megfelelően előkészített, ülepedett és kellően aprómorzsás szerkezetű talajba szabad elvetni. A talaj előkészítése során érdemes komposzttal, trágyával is feltölteni a talajt, hiszen a sóskának, évelő növény lévén, hosszabb távon így biztosíthatók a szükséges tápanyagok.

A sóska magjai meglehetősen nehezen indulnak csírázásnak, az apró magvak csírázását a túl mély vetés is akadályozza, a túl sekélyen vetett magok pedig hamar kiszáradnak. A vetés mélysége tehát kb. 2-3 cm legyen, majd pedig a vetés után rendszeres öntözéssel is segítsük csírázását. A szaporítás másik módja lehet még magjainak elvetése tálcába, vagyis magjaiból előzetesen palánták nevelése. A palánták felnevelése hasonlóan történik, mint minden más zöldségfaj esetében. A tél beállta előtt fontos, hogy a kiültetett növények kellően begyökeresedjenek, mely által a téli fagy sem károsítja majd őket, így tavasszal is jó erőnléttel indulhatnak egyedeik növekedésnek.

Hogyan gondozzuk a magról kikelt avokádót?

2023. május 9. 04:36

Magról kikelt avokádót gondozok, amely kb. 30 cm magas. Nagyon szép, egészséges, nagy levelei vannak már. Cserépben van. Hogyan gondozzam a továbbiakban?

Forradalmi eljárás: hidrogél segítségével saját magát öntözi a talaj

2020. december 5. 06:38

A talajban lévő gélek éjszaka hűvösebb, párásabb időszakokban „húzzák ki” a vizet a levegőből. A napsütés aktiválja a víztartalmú géleket, így tartalmukat visszaengedik a talajba.

Gárdonyi tapasztalatok direktvetés mellett + VIDEÓ

2026. április 3. 04:57

Gárdonyban jártunk a Dörömbözi Kft.-nél. Két éve alkalmaznak direktvetést. Jelenleg összesen 11 növény szerepel a vetésforgóban. A tapasztalatokról beszélgettünk Dörömbözi Ádámmal.

A talaj világnapja alkalmából

2024. december 5. 14:15

A talaj, mint az élet feltétele egyre nagyobb figyelmet kap hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Egyre több a tudatosan gondolkodó gazdálkodó, akik képesek felfogni a földi élet léte és a talaj egészségének kapcsolatát.