8℃ -1℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Miért torzul és csavarodik a sárgarépa?

Agrofórum Online

Felszedett répáim között több olyan is található, mely csavarodott és torz. Mi okozza ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyökérzöldségek termesztése során gyakran megjelenhet az Ön által is leírt probléma. Oka elsősorban a nem megfelelő termesztéstechnológiára, valamint a rossz szerkezetű talajba történő vetésre vezethető vissza. A répatest torzulását, elágazódásainak és szakállainak képződését a nem kellően mélyen végzett talajművelés, a rosszul előkészített és rögösen hagyott magágyba történő vetés is okozhatja. A talaj tömörsége okozta deformációk kiküszöbölhetők a talaj kellő mélységben való művelésével és megfelelő aprómorzsás szerkezetű magágy készítésével. Ezek mellett a bakhátas művelés egyaránt célravezető eljárás lehet, mely által a lazább talajban való termesztéssel e probléma elkerülhető.

Több termés összecsavarodása pedig a túl sűrűn vetett növényállomány miatt alakul ki, melyet egyrészt a növények kelése után nem sokkal végzett egyeléssel előzhetünk meg, másrészt pedig a kereskedelemben is kapható, de otthon is készíthető vetőszalag alkalmazásával szintén elkerülhető ez a probléma .

A klimatikus körülmények is befolyásolhatják a répatest alakját és méretét is. A meleg időjárás hatására, főként, ha az gyenge vízellátással is párosul, a sárgarépa rövid maradhat. Nagy melegben és szárazságban pedig durva rostú és deformált gyökereket képez. A környezeti körülmények közül továbbá az egyenetlen vízellátásra, valamint a túlöntözésre is érzékenyen reagál a sárgarépa, ezek karógyökereinek hosszanti irányba való megrepedését okozzák. Szintén a sárgarépa termésének repedését okozhatja a betakarítás előtt pár nappal végett öntözés is. Gyakori jelenségnek számít a zöldfejűség is, amikor a talajból kilógó részek a napfény hatására zöldülnek be.

Az előzőekben leírtakból jól látható, hogy a sárgarépának a kártevők és kórokozók mellett számos abiotikus tényező által kiváltott fejlődési rendellenessége is lehet. E tényezők okozta tünetek kialakulása egy kis odafigyeléssel sikeresen megakadályozató, ezzel segítve elő azt, hogy egészséges, megfelelő minőségű és mennyiségű termés legyen minden évben kertünkben.

Legyen otthon saját virágos rétünk!

2023. augusztus 31. 11:40

A természetes gyepek egyre jobban hódítanak már nálunk is, és valljuk be: nincs szebb látvány annál, amikor a természet egy valóban fenntartható rendszert hoz létre, vagy magunk alakítjuk ki azt.

Kényes, de meghálálja a törődést a burgonya

2019. április 27. 05:36

A sikeres növénytermesztés minden esetben a jól megfontolt fajtaválasztással indul. Nincs ez másképp a burgonyánál sem.

Módosult a vízgazdálkodási pályázat

2019. augusztus 1. 13:02

A felhívás 4.3. pontja módosult: a következő értékelési szakasz határnapja 2019. augusztus 1. napjáról szeptember 2. napjára változott.

A krizantém gondozásának aranyszabályai

2019. november 21. 13:39

A dísznövény-nemesítők évszázados munkájának köszönhetően a sokoldalú és változatos krizantémnak sikerült kilépnie a „temetői virág” szerepéből, és mára a vágott, cserepes és kerti változataival meghódította az otthonokat, a kerteket és a parkokat is. Mit tehetünk házikert-tulajdonosként azért, hogy margitvirágaink éveken keresztül legszebb pompájukban, egészségesen növekedjenek?