19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

Mikor hagyjunk meg indákat a szamócán szaporításra?

Agrofórum Online

Idén vásároltam szamócapalántákat, San Andreas, Selva, Ostara fajtákat, és beindult az indaképződésük. Nem tudom, hogy hagyjam meg vagy kivágjam. Szeretnék majd belőlük szaporítani, de tudtommal azt nem most kell. Mi tévő legyek?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A szamóca szaporítása elsősorban indáival történik, jól tudja. Azt is érdemes megjegyezni, hogy amikor az anyatő a terméseit fejleszti és közben az indák is megjelennek, egy időben a két folyamat sok energiát kíván a tőtől. Az indafejlődés a gyümölcsök növekedésének terhére történik. Ha a két folyamat párhuzamosan folyik, az indák növekedése lassítja a szamóca terméseinek fejlődését, növekedését, csökkenti a bogyók méretét, holott elsősorban a gyümölcséért termesztik azt. Ezért az első szüret után szokták meghagyni az indákat, és az azokon kialakuló növénykék nevelését, gyökereztetését ekkor kezdik csak el.

Az indákon több rügy is képződik, azokból hajtanak ki az utódnövények. A kis, néhány leveles növények, ha alapi részük talajjal érintkezik, gyökereket fejlesztenek. A gyökereztetésük úgy a biztosabb, ha az anyanövényen marad az inda, megmarad a közös anyagcseréjük, az anyanövény táplálja az indát és az azon található kis növényeket. A gyökereztetés eredményességének érdekében nem csupán a talajra, hanem talajba ajánlott helyezni azokat, és hasznos, ha le is rögzíti. A nedves talajban hamarosan megindul a gyökeresedés.

Földi eper indáinak növekedése (fotó: a kérdező felvétele)

Amint a gyökerek a megfelelő méretet elérik és már önállóan ellátják a növényt vízzel, tápanyaggal, az életképes „palántát” gyökereinek megerősödésére, dúsulására még kiültetés előtt cserépben lehet nevelni tovább. Az így nyert életerős gyökeres tövek már nyár végén a szabadba kiültethetők, és ott át is telelnek.

Indák fejlődő növényekkel

A csatolt képen az látszik, hogy függesztve tartja a szamócatöveket, ilyen állapotban az inda a növényeket nehezen tudja majd ugyanabban a cserépben elhelyezni, kevés lesz ott a szabad talajfelület és talajtömeg. Ezért a gyökérzet nélkül leválasztott indanövényeket tudja majd gyökereztetni. Erre a célra a laza közegek – perlites, tőzeges talajkeverékek – váltak be. Gyökereztetéshez félárnyékos, párás hely alkalmas, a közeget folyamatosan nedvesen, de nem vizesen kell tartani. A folyamat néhány hétig tart. A gyenge gyökérkezdemények megjelenése után cserepekbe ültetve kerüljön utónevelésre, megerősödésre kiültetésig.

Válaszomból kiderül, hogy az első termésérés után szokás, ajánlott az indák meghagyása szaporítási céllal. De, ha a gyors szaporítás fontosabb, akkor már most meghagyhatja az indákat, viszont az a termésmennyiség rovására történik.

Batátát a kertekbe! II. rész

2019. január 17. 05:38

A batátát nagy sor- és tőtávolságra ültetik, a kezdeti felgyomosodása igen jelentős lehet. Bár később, a hatalmas lombtömegének köszönhetően jó gyomelnyomó, a gyomprobléma megoldására érdemes agroszövetet használni. Homokos talajon termelt batátáról tövenként 1,5-2,5 kg termést takarítanak be, ahol az átlag gumóméret 200-600 g.

Mennyi ideig tart a saláta palántáinak felnevelése?

2026. január 13. 04:37

Fűtetlen fóliába szeretnék salátát ültetni tavasszal a lehető leghamarabb. Mennyi ideig tart a saláta palántáinak felnevelése?

Lehetséges, hogy csigák rágják a palántáimat?

2024. február 24. 11:10

Lehetséges, hogy kikelt szikleveles palántáimat csigák rágják? Néhány növényem teljesen eltűnt, cserepükben pedig nyálkát találtam, más kártevőt nem láttam. Mit tehetnék ellenük?

Hajtatott zöldségnövények talajhőmérséklet-igénye

2021. október 20. 04:36

A meleg igényes zöldségfajok esetében (uborka, sárgadinnye, paprika, tojásgyümölcs, paradicsom) a közeg hőmérsékletének 10 °C-al való növelése - de csak bizonyos határok között (!), az úgynevezett biológiai küszöbértéktől a hőoptimumig - megkétszerezi a vízfelvételt.