Mikor kell védekezni a selyemfényű puszpángmoly ellen?

Agrofórum Online

A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) 2011-es megjelenése óta jelentős károkat okoz hazánk puszpángjain is.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A lepke, vagyis az imágó fehér, enyhén lilás színezetű szárnyai barna szegéllyel határoltak, kb. 4 cm-es szárnyfesztávolságúak. Tojásaikat csomókban a levél színi részére helyezik, melyek halványsárga színűek, ovális vagy kerek alakúak. A lárva fejtokjának színe minden esetben fekete. A pár napos hernyó még zöldessárga színű, hamar azonban sötétbarna sávok jelennek meg rajta. Az idősebb lárva maximum 4 cm hosszúságú, alapszíne zöldes, rajta hosszirányú fekete és fehér csíkos sávok, valamint fekete és fehér szegélyű pontsorok jelennek meg. Bábozódásukhoz több levelet is összeszőnek. Hazánkban két teljes generáció kifejlődése bizonyított, de a környezeti körülményektől függően egy harmadik nemzedék is kialakulhat.

A telet fiatal lárva alakban, a puszpángbokrokon, gubóban vészelik át, melyet levelekből szőnek össze. Az áttelelt hernyók már akár kora tavasszal, márciusban is előjöhetnek és megkezdhetik a levelek színi részének hámozgatását. Táplálkozásuk hatására egyre több megrágott, lekopaszított, ürülékkel szennyezett levél válik láthatóvá. A védekezés hiánya súlyos lombvesztéshez, akár tarrágáshoz is vezethet. Az első kifejlett lepkék kb. május végén, június elején jelennek meg, lárváik kártételére pedig kb. június végén már számíthatunk. A nem megfelelően kezelt bokrokon, illetve az újonnan betelepült rovarok esetében is ekkor várható kártételük megjelenése. További károsításra ehhez hasonlóan, az augusztus elején megjelenő imágónemzedék utódaitól is számíthatunk.

A védekezés alapját a növények rendszeres és folyamatos szemlézése adja. Nagyobb bokrok esetében a növények belső részének alapos átvizsgálása is elengedhetetlen. Kisebb egyedszámú megjelenés esetében az adott növényrész eltávolítása és megsemmisítése is célravezető lehet. Nagyobb fertőzöttségnél a permetezést a kártevő élettevékenységéhez mérten kell elvégezni. Minden időpontban a leghatékonyabban a fiatal lárvák ellen tudunk kémiai készítményekkel beavatkozni. A készítmények közül házikertben is használható, III. kategóriás a deltametrin és az acetamiprid hatóanyagok, melyhez a jobb hatékonyság érdekében tapadásfokozó hozzáadása is javasolt.

A vattaszerű csomókat az almafákon vértetű okozhatja?

2022. november 6. 04:37

A vattaszerű csomók az almafákon vértetű jelenlétére utalnak? Tudok most védekezni ellenük?

Hogyan dugványozzam a muskátlit?

2023. szeptember 13. 04:37

Hogyan dugványozzam a muskátlit? Mire ügyeljek? Válaszukat előre is köszönöm!

Elkéstem már a lemosó permetezéssel?

2023. február 18. 04:38

Tájékoztatásukat szeretném kérni, hogy gyümölcsfáimnál elkéstem már a lemosó permetezéssel?

Alba Milagro Hungária Kft. - professzionális partner a növénytáplálás és talajaktiválás területén

2019. május 24. 09:53

Az Alba Milagro termékportfóliójának kialakításában sok éves tápanyagtervezési tapasztalatuk volt az irányadó. Olyan termékeket kerestek szerte az európai piacon és Magyarországon, melyek megoldást jelentenek a hazai problémákra.