Mikor kezdjük a lisztharmat és a varasodás elleni permetezést almánál?

Agrofórum Online

Az almafákon szép levelek fejlődtek ki, mikortól kell elkezdeni a lisztharmat és varasodás elleni permetezést?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kérdésben említett mindkét betegség jelentősnek tekinthető az alma esetében, védekezés hiányában pedig súlyos tünetek is kialakulhatnak mind a leveleken, mind pedig a gyümölcsökön. A lombosodás során általában a lisztharmat már meg is mutatkozik, hiszen a beteg rügyekből már eleve lisztes bevonatú, keskeny megjelenésű levelek képződnek. Az ilyen beteg hajtásokból könnyen megindul a továbbfertőzés, mely az egészséges levelek megbetegedését is okozza. A friss leveleken a fertőzés után a lisztharmatos tünetek fokozatosan jelennek meg, először kisebb, majd nagyobb kiterjedésű lisztes foltok képződnek, mely foltosodás a gyümölcsök felületén is megmutatkozhat.

A varasodás a lehullott lombból képes fertőzni, terjedésében a szél van segítségül, valamint a tartós levélfelület-nedvesség is szükséges a megindulásához. A varasodás kezdeti tünetei alig észrevehetők a leveleken, valamint a fertőződés után több mint egy hét szükséges a foltok megjelenéséhez. A kezdeti foltok halványzöldek, majd később várható csak a sötétbarnás, bársonyos gyep kialakulása.

A lisztharmat elleni védekezésben kiemelt szerepe van annak, hogy a már eleve fertőzött hajtásokat eltávolítsuk. A kénnel való permetezésre még a virágok pirosbimbós stádiumáig van lehetőségünk, mely a kiszóródó spórás továbbterjedését tudja hatékonyan megakadályozni. Fontos, hogy helyes dózisban, megfelelő készítmény választásával permetezzünk, elkerülve ezzel a perzselést!

A varasodás ellen is szükséges a védekezés, amennyiben a tartós nedvesség fennáll, tehát nagyobb mennyiségű csapadék hullott, illetve ha a lehullott leveleket nem sikerült maradéktalanul a fák alól eltávolítanunk. Ebben az esetben a kis levelek megjelenésétől egészen a virágzásig legalább 2-3 alkalommal permetezzünk (réz). Majd az intenzív hajtásnövekedés időszakában a virágzás utáni időszaktól kezdődően is szükség van védelemre, mely során felszívódó készítmény használata ajánlott. A felszívódó készítmények közül a difenokonazol hatóanyagú Difference, Difcor 250 EC, Difeno 25 EC, Mavita 250 EC, Score 250 EC szerekkel kiskertben is hatékonyan tudunk védekezni mind a varasodás, mind pedig a lisztharmat ellen.

Kiemelt kép: Pixabay

Tűzelhalás és más kórtani veszélyek

2021. május 3. 06:48

Az idei tavasz időjárása szerencsére jóval több csapadékot hozott a különböző mezőgazdasági kultúrák számára, mint az elmúlt két év hasonló időszaka. Ez egyrészt öröm a termelőknek, ugyanakkor a gyümölcsösökkel rendelkező gazdák számára meglehetősen nagy kihívást és növénykórtani jellegű veszélyt is jelent. A csonthéjas kultúrákat fenyegető moníliás fertőzések mellett az almatermésű kultúrák is meglehetősen nagy veszélyben vannak most.

Áprilisi növényvédelmi teendők a kertekben

2024. április 22. 05:40

Az idei év meteorológiai meglepetései miatt meglehetősen sok kártevő és kórokozó a vártnál erőteljesebben, illetve a megszokottnál korábban jelent meg. Lássuk, milyen növényvédelmi teendőink lehetnek áprilisban!

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (9. rész)

2020. január 8. 11:34

Az almatermésű gyümölcsfélék (alma, körte, birs) betegségei és kártevői 2019-ben is számtalan problémát okoztak.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: az érzékeny almafajtákon egyre gyakoribb a kalciumhiány okozta gyümölcsfoltosság

2023. szeptember 12. 14:10

Csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben minimális mértékűre csökkent a keleti gyümölcsmoly repülése, termés- és hajtáskárt nem látni a fákon.