23℃ 17℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene

Mikor lehet átültetni másik helyre a kajszifa tősarjait?

Agrofórum Online

Tavasszal a kajszibarackom megfagyott. Viszont a tövében tősarjak jelentek meg. Az lenne a kérdésem, hogy mikor lehet őket átültetni másik helyre?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tősarjak, a fák tövi részénél elhelyezkedő alvó rügyekből fejlődő hajtások. A leggyakrabban ezek a tősarjak az oltott fák alanyain fejlődnek. A törzsre oltott ribiszkéknél és köszmétéknél sokszor előfordul, de minden más gyümölcsfa, sőt még díszfák esetében is megfigyelhető jelenség. A tősarjak, mivel a legtöbb esetben az alanyokon képződnek, az oltott gyümölcsfák termesztése szempontjából nem kívánatosnak tekinthetők, így mihamarabbi eltávolításáról érdemes gondoskodnunk.

Továbbszaporítás céljából az olyan sarjakat lehet leválasztani, melyek már gyökeret képeztek, így a talajtól a fák tövi részét megszabadítva tudunk leválaszthatóságáról és átültethetőségéről megbizonyosodni. Az ilyen, sarjakból nevelt növények jó alanyok lehetnek, melyeknek csak későbbi oltásával tudunk termesztésre alkalmas gyümölcsfát nevelni. A sarjakat egyéb esetben nem szabad sokáig a fa tövében meghagyni, hiszen gyors növekedése miatt, pl. számos kártevő felszaporodásának is kedvező feltételeket biztosít. A kivágásukat lehetőség szerint csonk meghagyása nélkül végezzük el, így akadályozva meg újbóli, nagyobb számú képződésüket! Az oltás helye alatti törzsrészen megjelenő hajtásokat, a tősarjak eltávolítása során ugyancsak csonk meghagyása nélkül kell eltávolítani.

Kajszifa tősarjai
Kajszifa tősarjai (fotó: a kérdező felvétele)

A tősarjak mellett gyakori az egyes gyümölcsfajok esetében, pl. meggyen, szilván és kajszin is, a gyökérsarjak képződése. Az alanyfaj továbbszaporításának céljából ezek, a sekélyen elhelyezkedő gyökerek rügyeiből képződő sarjak is felhasználhatók, de ezeknek is leginkább mihamarabbi eltávolítása indokolt. Az eltávolításkor érdemes a fa gyökerén, a képződés helyét megkeresni, onnan pedig a sarjat erős mozdulattal, a növekedési iránnyal ellentétesen lehúzni, így akadályozva meg a rejtett rügyből történő újbóli kinövésüket. A felszín feletti lemetszés minden esetben csak ideiglenes megoldást nyújt.

Fontos, hogy a sarjak eltávolítása soha ne gyomirtó szer felhasználásával történjen, hiszen a készítmények a sarjakon keresztül felszívódva akár a fa távolabbi részeire is képesek eljutni és jelentős károkat is okozni!

Kiemelt kép: Pixabay

Miként permetezhetjük a virágzó kajszit monília ellen?

2024. március 18. 04:40

Szeretném megtudni, hogy hogyan permetezhetem le a virágzó kajszit monília ellen?

A virágzás késleltetése a termésbiztonság növelése érdekében

2024. március 7. 10:10

A korai virágzású gyümölcsfajok termésbiztonságának növelése érdekében egyre inkább előtérbe kerülnek a virágzási idő késleltetésének lehetőségei.

Mitől pusztulnak a kajszifák?

2019. július 13. 18:33

B. József kérdése: Kajszibarack fám levelei megfakultak, sárgulnak, összesodródnak, úgy tűnik ki fog pusztulni. Mi okoz ilyen súlyos elváltozást a sárgabarack fáknál? Megállítható a folyamat?

Miért hullott már le a kajszibarack levele?

2019. szeptember 23. 13:17

B. Kriszta kérdése: Kajszibarack fám levele augusztus közepétől tömegesen hullik, rajta nagy barna elhalásokat látok. Mi okozhatja? Ilyen még nem volt a kertemben.