Milyen betegségtől jelennek meg barna foltok a burgonya levelein?

Agrofórum Online

Néhány burgonyabokor levelén nagy barna foltokat látok, terjednek gyorsan. A küldött kép alapján meg lehet mondani, hogy milyen betegségről van szó, és mit tegyek a kivédésére?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A képen a burgonya fitoftórás betegsége (Phytophthora infestans) kezdeti tünetei láthatók. A betegség a burgonya mellett a paradicsomot is fertőzi, és mindkettő növény fő betegségeként ismert burgonyavész, illetve paradicsomvész néven. Súlyos kárt tud okozni, a termés nagy részét képes elpusztítani. Paradicsomvész a szabadföldi paradicsomnál később jelenik meg, később ültetik ki palántáikat, de júniustól már azokon is megjelenhet.

A gomba a fertőzött burgonyagumókban telel, és az elültetett fertőzött gumók indítják el a kora nyári járványokat. Ez történt önnél is, beteg, tüneteket nem mutató, de fertőzött gumót ültetett el, és azokon jelentek meg a tipikus levéltünetek: nagyméretű, a levél szélét érintő, félköríves, kezdetben vizenyős, gyorsan kifejlődő, barnán elhaló foltok. Folt szélén párás időben a zöld, még egészséges levélrész és a folt között keskeny áttetsző sáv alakul ki, amin a gomba fehér színű sporangiumtartó gyepbevonata alakul ki, azokon fejlődnek a fertőző spórái, általában a levelek hátoldalán.

Burgonya fitoftórás levél, kérdező felvétele
Burgonya fitoftórás levél (fotó: a kérdező felvétele)

Az elhalt foltok – az időjárási körülményektől függően – vagy elszáradnak, vagy elrohadnak. A fertőzött levelekről a víz lemossa a talajban fejlődő gumókra, majd abba behatolnak a gomba úszásra képes spórái, így fertőződnek meg a gumók. Rajtuk kör alakú, a gumó húsába mélyedő foltok fejlődnek, gumórothadást okoznak, a gumók téli tárolhatóságát veszélyeztetik. A fertőzött töveken a foltokban felszaporodott gombaspórák szél, vízcseppek segítségével szétterjednek, és egészen az őszi hideg beköszöntéig folyamatosan jelen vannak.

Nagyon fontos ezeknek az elszórtan megjelenő, és korán fertőzött töveknek a gyors hatástalanítása, a burgonyanövények lombjának a megelőző permetezése.

Az eredményes védekezéshez ismerni érdemes a gomba biológiáját. A burgonya- és paradicsomvész nem melegigényes gomba, fertőzéséhez 12-15 °C-os léghőmérséklet a megfelelő, és a növény leveleinek hosszú ideig fennálló nedves állapota. A gomba fejlődéséhez már kissé melegebb, 20 °C körüli hőmérséklet az optimális. Az elmúlt napokban az infekcióhoz megfelelő hűvös időjárás uralkodott hazánkban, és gyakori esőzés miatt a tartósan nedves levelek is rendelkezésre álltak. Nem csak az esőből eredő víz lehet fontos a gomba fertőzésénél, a harmatképződés is megfelelő (elegendő) a gomba szaporító spóráinak (jelen esetben sporangio-spóráknak) csírázásához, a növénybe hatolásához.

A gomba elleni védekezés alapja a kémiai védekezés, és azt mindig a fertőzést megelőzően kell alkalmazni. Átlagos időjárásnál május közepétől várható a burgonyavész megjelenése, figyelni kell az állományt, és azonnal be kell avatkozni az első tüneteknél! Szabad forgalmú szerek közül engedélyezettek a kontakt hatású rézhidroxid hatóanyagúak (pl. Champion, Kocide stb.), felszívódó hatásúak közül a propamocarb hatóanyagú Proplant, valamint a két hatóanyagot tartalmazó Alitis. Jobb hatás érhető el a kontakt és felszívódó fungicidek együttes kijuttatásával.

Kiemelt kép: Pixabay

Nem kímélik a károsítók a szőlőt, zöldséget, gyümölcsöt sem

2018. május 11. 04:53

A kihajtott burgonyán megjelentek az első burgonyabogár imágók. Szinte minden növényen jelentkeznek a levéltetvek első kolóniái.

A burgonya jelene és jövője hazánkban

2023. augusztus 16. 14:40

A burgonya hazai helyzetével kapcsolatban tájékozódhattak a téma iránt érdeklődők az idén immár 35. alkalommal megrendezett Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta- és Növényvédelmi és Technológiai Bemutatón. A Nyírtelek-Gyulatanyán megtartott előadássorozat Augusztinyi András kísérletvezető (NÉBIH Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomás), a VulcanAgro Kft., a Nitrogénművek Zrt., a NÉBIH, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jóvoltából valósulhatott meg.

Különleges zöldségnövények

2018. június 28. 09:35

Természetes a kíváncsiságunk. Egy idő után vágyunk is az újra. Szeretnénk új ízeket és színeket a tányérunkra, egy egyszerű reggeli szendvics mellé ugyanúgy, mint egy otthoni kerti sütögetésnél vagy gourmet-vacsoránál is. Az étkezéseink során páratlan gasztronómiai élményben gazdagíthatnak a különböző formában elénk kerülő zöldségnövények.

Levéltetvek is okozhatnak súlyos betegségeket a burgonyában

2019. május 29. 04:37

Fontos tisztában lenni azzal, milyen betegségek fordulhatnak elő a burgonyanövényeken, hogy időben meg tudjuk tervezni a védekezést az esetlegesen felbukkanó kórokozók ellen.