Másodvetés: Milyen zöldségfajok alkalmasak?

Agrofórum Online

Milyen zöldségfajok és hogyan nevelhetők másodvetéssel a kertben? Válaszukat előre is köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A nyár folyamán akár több hely is felszabadulhat a kertekben egyes zöldségfajok, pl. zöldborsó, hónapos retek, fejes saláta betakarítása által. A másodvetéssel, vagyis a nyár közepe felé történő vetéssel szerencsére több zöldségfaj is megoldást jelenthet arra, hogy a rendelkezésre álló üres helyet kertünkben a továbbiakban is tudjuk hasznosítani. Az egyik ilyen zöldségfaj a retek, melynek őszi- és téli fajtáit – pl. Müncheni sörretek vagy a fekete retek – július végén, augusztus elején vethetjük. A salátának is vannak nyáron vethető fajtái, melyek a nagy melegben sem mennek magszárba, ilyen az Attrakció vagy az Ovation fajta.

Júliusban van az ideje a bokorbab másodvetésének is, a sárgahüvelyű Budai piaci, Capitano, míg a zöld hüvelyű fajták közül pl. a Cupido, Domino vethetők. A cékla magjait július közepéig érdemes elvetni, hiszen beérésének még a fagyok előtt meg kell történnie. Az uborka esetében is van még lehetőség vetésre, melyek közül főként a konzervuborkát, beraknivaló típusokat érdemes szaporítani. A sárgarépa, cukkini, csemegekukorica, valamint számos káposztaféle fajtái is alkalmasak másodvetésként történő termesztésre.  

Másodvetés tervezése

A tervezése során jól láthatóan nagy jelentősége van a fajtaválasztásnak, hiszen ilyenkor már olyan fajtát kell vetni, melynek rövid a tenyészideje, így termései is beérnek még a fagyok beállta előtt. A vetést megelőzően a területet készítsük elő megfelelően, a növényi maradványokat távolítsuk el, a gyomokat is szedjük ki, valamint lazítsuk a talajt és lehetőség szerint trágyát is juttassunk ki az adott kertrészbe. Száraz időjárás esetében a vetés előtti talajnedvesítés is fontos feladat. A növényeket nemcsak kikelt állapotukban, hanem a csírázásukhoz szükséges körülmények megteremtése érdekében, vetés után folyamatosan és rendszeresen öntözni szükséges. E növényfajok ápolása és gondozása ugyanúgy történik, mint  a tavaszi változataik esetén. A legnagyobb odafigyelést az öntözés igényli, de a gyommentesség fenntartásának, a talaj kapálással történő lazításának, tápanyagok kijuttatásának és a növényvédelmi teendők elvégzésének ugyancsak nagy szerepe van.

Tovább nőtt az állati takarmány külkereskedelme

2021. július 6. 04:37

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala áprilisban a kivitelben 5,0%-kal, a behozatalban 7,7%-kal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Papírzacskóba kell csomagolni a zöldséget Franciaországban

2024. április 26. 10:10

Az újrahasznosítás érdekében a zöldségekhez is papírcsomagolást használnak Franciaországban. A csomagolóanyagon kis ablakon át látszik a termék.

Palántanevelés otthon? Mikor és hogyan? Mire figyeljünk?

2020. március 7. 09:17

Még sosem voltak palántáim. Érdemes laikusként is belevágni a palántanevelésbe? Mire kell figyelnem?

Mennyi vizet igényel a kertbe ültetett paprika?

2023. június 18. 04:38

Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a házikertbe ültetett paprika mennyi vizet igényel? Segítségüket köszönöm!