Mire figyeljünk a kert kialakítása során, ha kutyát is tartanánk?

Agrofórum Online

Hogyan lehet kutyatartás mellett szép kertet kialakítani? A kutyust nem szeretném bezárni vagy megkötni. Le kell mondanom a gondozott kiskert gondolatáról?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sok esetben nagy álma a kutyatartó kerttulajdonosoknak a szép és ápolt kert megléte kutyák tartása mellett is. Nem feltétlen kell lemondani egyikről sem, azonban ebben az esetben a kutyát neveléssel, a kertet pedig előre tervezéssel tudjuk megfelelően alakítani.

A kert tervezése során vegyük figyelembe házi kedvencünk vagy kedvenceink által leggyakrabban használt útvonalakat. Ott, ahol a talaj legnagyobb mértékben taposásának van kitéve, szeretett útvonalához tartozik, soha ne telepítsünk növényeket. Főként a kerítés mentén érdemes számukra kisebb távolság elhagyása, hiszen itt szaladgálva figyelhetik a külső történéseket. Azokon a részeken, ahol gyakran futkosnak kutyáink arra is számítanunk kell, hogy a füvesített részek megkopnak, így arra a területre érdemesebb fű helyett burkolattal, vagy kővel kirakott útvonalat kialakítani.

A gyep tervezésekor is előrelátónak kell lennünk, azt olyan fajtából vessük, mely jobban bírja a taposást. A gyep kondíciójának fenntartása öntözéssel és tápanyag-utánpótlással egyaránt kiemelt feladatunk, mellyel még jobban ellenállóvá tehető a behatásokkal szemben.

Házi kedvencünk életterének figyelésével alakítsuk ki számukra a megfelelő házat is. Azon a helyen, ahol sokat pihen, ott érdemes számára a lakóhelyének megépítése. A helye lehetőleg legyen árnyékos és szélvédett is, illetve ne dugjuk el nagyon, hiszen az ebek szeretik, ha az udvar nagy része belátható számukra.

A kutyák főként kölyök és fiatal korban játékos viselkedésüknek köszönhetően szeretnek a kert ásásával is foglalatoskodni. Meggondolandó egy ásásra alkalma kertrész kialakítása, pl. könnyebben feltúrható homokból, melyhez akár egy-két játék eldugásával majd ásással való megkeresésével szoktathatjuk hozzá, hogy az adott részen végezze kedvenc tevékenységét. Veteményeink és a palánták biztos védelmére szolgálnak a magas/emelt ágyások vagy a teljesen bekerített kertrészek is. Az alacsonyabb kerítések is jó szolgálatot tehetnek, viszont ezek használatánál a kutyákat tanítani szükséges. A dísznövények beszerzése esetében az idősebb példányok vásárlását helyezzük előtérbe, melyek jobban ellenállnak nemcsak a háziállat, hanem a külső körülmények viszontagságainak is.

Mi okozza az alma fiatal leveleinek sárgás-pirosas elszíneződését?

2019. április 8. 08:17

J. Réka kérdése: Mi okozza az alma fiatal leveleinek sárgás-pirosas elszíneződését?

Mitől lesz féloldalas növekedésű a krizantém virága?

2022. november 14. 04:36

Segítségüket kérem a krizantémnál tapasztalt furcsa jelenséggel kapcsolatban! Mitől lesz féloldalas növekedésű a krizantém virága?

Milyen méhkímélő megoldás létezik puszpángmoly ellen?

2020. április 3. 05:37

F. Anna kérdése: Virágzik a puszpángbokrom, és szeretném lepermetezni puszpángmoly ellen. Mivel kezelhetem, hogy a bokor virágait látogató méheket ne pusztítsam el?

Mi göngyölte be a diófám leveleit?

2019. augusztus 1. 13:54

S. Péter kérdése: Fiatal diófám levelei összetekerednek, majd egy idő után elszáradnak, lehullanak. Mi okozza ezt és hogyan védekezhetek?