Mire figyeljünk a palánták kiültetése során?

Agrofórum Online

Kertünk talaja csak akkor megfelelő az ültetésre, ha az gondosan előkészített, vagyis előzetesen felásott, ülepedett, porhanyós és gyommentes.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paradicsom, paprika, valamint az uborka palánták kiültetését általában a fagyosszentek elmúltával, májusban szoktuk elvégezni. Fontos, hogy a talaj hőmérséklete ekkor már elérje legalább a 12-13°C-ot, valamint az, hogy az éjszakák se legyenek olyan hűvösek, nehogy kis növényeink megfázzanak. Akár otthon nevelt, akár vásárolt palántákkal rendelkezünk, kiültetés előtt a palántákat edzeni kell, vagyis hozzászoktatni a külső körülményekhez. Fokozatosan, vagyis először pár órára, világos, de mégis félárnyékos helyre, erkélyre, verandára helyezzük őket. A kis növényeknek nem csak a hőmérséklet, hanem a fény és az UV sugárzás okozta változásokat is szokniuk szükséges. A palánták közül csak azok alkalmasak ültetésre, melyek erősek, jól fejlettek, nem megnyúltak, levelei sötétzöldek, vastag szárúak, dús és fehér gyökérzetűek.

Kertünk talaja csak akkor megfelelő az ültetésre, ha az gondosan előkészített, vagyis előzetesen felásott, ülepedett, porhanyós és gyommentes. A növények kezdetben nagyobb mennyiségű tápanyagot is igényelnek, ezért szerves, vagy műtrágya formában ezt mindenképpen pótolnunk szükséges. Legelőször általában a foszforhiány tünetei jelenhetnek meg rajtuk, hiszen felvételük a hideg talajból, fejletlen gyökérzetükkel meglehetősen nehézkes. A paradicsom palántákat kb. 30-50 cm, a paprikát 20-30 cm, az uborkát 20-30 cm távolságra ültessük egymástól, a fajták növekedési erélyének függvényében. Az ültetés mélysége olyan legyen a kertben is, mint amilyen palántakorban volt. Az ültetést kövesse beöntözés! A palánták kb. egy hét múlva gyökeresednek be, és ezt követően indulnak növekedésnek, fejlődésnek.

A megfelelő minőségű és mennyiségű termése elérése érdekében az ültetés után is gondoskodjunk növényeinkről. Rendszeres öntözés mellett, tápoldatozásról, lombtrágyázásáról, kapálásáról is gondoskodjunk. A kapálással nem csak a gyomokat irthatjuk, hanem a talaj cserepesedését is megelőzzük, lehetővé téve ezzel azt, hogy a levegőigényes gyökerekhez elegendő oxigén kerüljön.

Mikor fejtrágyázzuk zöldségnövényeinket?

2019. június 9. 05:38

Szakcikkünk a trágyázás időzítésének és a tápanyagok megosztásának fontosságát ismerteti a szabadföldi zöldségtermesztésben.

Mire jó a vetőszalag?

2021. március 14. 08:40

A sűrűn vetett állomány kelése után jelentős plusz munkával is számolhatunk, ugyanis ezeket ritkítani, egyelni szükséges.

Érdemes az uborkát állandó helyre vetni, vagy inkább palántázzuk?

2025. március 23. 04:38

Érdemes az uborka magjait állandó helyre vetni, vagy jobb inkább előzetesen magjaiból palántát nevelni? Köszönöm segítségüket!

Meddig várjunk a palánták kiültetésével?

2024. április 24. 04:36

Nem szeretném elkapkodni a palánták kihelyezését. Meddig érdemes még várni a palánták kiültetésével?