Mire ügyeljünk a paprikamag gyűjtése során?

Agrofórum Online

Sikerült jó fajta, finom, ízletes paprikapalántát vásárolnom tavasszal. A fajta nevét sajnos nem ismerem, de szeretnék róla magot gyűjteni. Mire ügyeljek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A maggyűjtés a legtöbb zöldségnövény, így a paprika esetében is jó ötletnek számít, viszont néhány dolgot nem árt tudnunk a maggyűjtéssel, illetve a belőle nevelhető növények tulajdonságaival kapcsolatban. A paprika esetében fennáll a lehetősége annak, hogy a kertjében álló növény hibrid magból származik, mely esetében sajnos a gyűjtött magokból, ugyanolyan növényt, mely a kertjében is áll, nevelni nem lehet. Az ilyen magokból nevelt növények nemcsak habitusukban, megjelenésükben, hanem terméseik tulajdonságában, így méretükben, ízükben is eltérnek, vagyis a magvetés eredményeként változatos növényállomány fog kialakulni. Sikeresek akkor lehetünk a magfogással, majd elvetéssel, ha eredeti növényeinket nem F1-es, tehát hibrid magból történő vetéssel szaporították.

A magfogással sem mindegy, hogy hogyan járunk el a paprika esetében. Fontos, hogy csak érett, egészséges termésekből szedjük a magokat. A paprika bogyóinak gazdasági és biológiai érettségét is megkülönböztetjük. Gazdasági érettségnek tekinthető az, amikor a paprika eléri a szedésre alkalmas színt és méretet. Ez sok esetben viszont nem esik egybe (főként a TV paprika esetében) a biológiai érettséggel. Biológiai érettségnek nevezzük a termések teljes beérését, leggyakrabban a piros szín elérését (a pirosan szedett kápia és kaliforniai paprikák esetében a biológiai és gazdasági érettség egybeesik). 

Az érett termésekből kiszedett magokat sem szabad azonnal zacskóba tenni és felhasználásig tárolni, azokat árnyékos, szellős helyen, mérsékelten meleg körülmények mellett kell szárítani. Csak a kellően száraz magok tárolása valósítható meg huzamosabb ideig, hiszen a nedvesen tartott magok penészedése a legtöbb esetben bekövetkezik. A szárítás során a magokat nedvszívó tulajdonságú papírra helyezzük, a barnuló, feketedő magokat, szennyeződéseket kiválogatjuk.

A megszikkadt magokat ne tegyük nejlonzsákba, válasszunk lehetőség szerint papírzacskót, melyben kisebb szellőzésük a további időszakban is biztosítva van! A zacskót minden esetben jelöljük meg, írjuk rá a gyűjtés idejét, a magok faját! A bezacskózott magokat alacsony páratartalom mellett, kb. 20 °C-os hőmérsékleten tároljuk, így próbálva tartósságukat huzamosabb ideig megőrizni!

Kiemelt kép: Pixabay

Érdemes a vásárolt paprikából magot gyűjteni?

2025. szeptember 28. 04:39

Szép paprikát sikerült vásárolnom, szeretnék én is ilyen fajtát termeszteni kertemben. Érdemes a termésből magot gyűjteni?

Jelentősen esett a spanyol paradicsom ára 2018-ban

2019. március 5. 14:02

Spanyolország elégedett lehet fő európai piacaira irányuló exportjával. A Németországba irányuló szállítmányok értéke 3 százalékkal, a Franciaországba és az Egyesült Királyságba szállított árué pedig 5, illetve 3 százalékkal nőtt.

Fűtetlen és enyhén fűtött fóliák hasznosítása, XVI. – Étkezési paprika hajtatása, II. rész

2024. március 27. 11:10

A paprika igénye szerinti táplálásával, illetve öntözésével, valamint a környezeti tényezők összehangolt irányításával olyan kondíciót lehet kialakítani, amely növeli a paprika termésmennyiségét, javítja a minőségét és a termésbiztonságát.

Mi fúrja meg a paprika termését?

2023. július 31. 04:39

Érdekes károsításra lettem figyelmes a paprikánál az elmúlt időszakban. A terméseken lyukak láthatók. Mi fúrja meg így a paprika termését?