Mire ügyeljünk a szamóca tavaszi telepítése során?

Agrofórum Online

Szeretnék most, tavasszal szamócát ültetni a kertembe. Mire ügyeljek a telepítés folyamán?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A szamócát tavasszal általában március végén, április elején már lehet ültetni, hiszen ekkor a talaj állapota már többnyire megfelelőnek, kellően melegnek tekinthető. Az ültetés helyéül olyan kertrészt válasszunk, mely széltől védett, korán melegedő és napos, így érhető el ugyanis virágzása és bőséges terméshozása!

Talaj szempontjából a jó levegőzöttség elengedhetetlen a gyökerek oxigénigénye miatt. Levegőtlen talajban a hajszálgyökerek víz- és tápanyagfelvétele is gátolt. Ültetés előtt mindenképp ajánlatos tehát a talajt átforgatni, még ősszel felásni, emellett pedig szerves trágyával ellátni, ennek hiányában érdemes műtrágyával pótolni a növény számára szükséges tápanyagokat. Emellett nagy gondot kell fordítani az évelő gyomok, mint pl. az apró szulák, területről való eltávolítására még az ültetés előtti időszakban.

A növényeket a kiválasztott helyükön 25-30 cm-es tő-, és 40-50 cm-es sortávolságra kell ültetnünk. Az ültetés folyamán ügyeljünk arra, hogy a növény ugyanolyan mélyre kerüljön a talajban, ahogyan eredetileg is volt. Túl mély ültetés esetén, ha a tőrózsa szívlevelei a talajba kerülnek, bekövetkezik a tenyészőcsúcs elhalása. Túl magas ültetésnél pedig a talajból kilógó részek a napfény és a szél által kiszáradva pusztulnak el, vagy a növény csak gyengén fejlődik tovább. Az ültetéshez a talajnak kellően nedvesnek is kell lennie, erről már pár nappal a tervezett ültetés előtt előzetes belocsolással gondoskodhatunk. Az ültetés elvégzése után a legfontosabb feladatnak a rendszeres öntözés tekinthető, hiszen a növény nagy vízigénye miatt kiszáradása csak így akadályozható meg.

Főként aszályos időszakban van kiemelt szerepe az öntözésnek, hiszen a sekélyen elhelyezkedő gyökérzet a talaj felső részének kiszáradása által nagyon gyorsan károsodhat. A nagy mennyiségű öntözővíz a legtöbb esetben a talaj tömörödését okozza, melyet időnként kapálással érdemes lazítani a gyökerek számára kellő oxigén biztosítása céljából. A szamóca nagy tápanyagigényét az öntözéssel egymenetben kijuttatott tápoldattal, de a növényvédelem során kijuttatható lombtrágyával egyaránt pótolhatjuk a vegetációs időszakban. 

Kiemelt kép: Pixabay

Továbbra is magasak a szamócaárak

2019. május 28. 09:47

A jó íz feltétele a kiegyenlített vízgazdálkodás, a meleg és napsütéses időjárás. Az utóbbiak most hiányoznak, és az előrejelzések szerint a következő egy hétben sem lehet gyökeres változásra számítani.

Mikor hagyjunk meg indákat a szamócán szaporításra?

2023. május 24. 04:38

Idén vásároltam szamócapalántákat, San Andreas, Selva, Ostara fajtákat, és beindult az indaképződésük. Nem tudom, hogy hagyjam meg vagy kivágjam. Szeretnék majd belőlük szaporítani, de tudtommal azt nem most kell. Mi tévő legyek?

Hogyan teleltessük a cserépben nevelt szamócát?

2023. november 1. 11:40

A következő kérdéssel fordulok Önökhöz: hogyan teleltessem a cserépben nevelt szamócát?

UV-lámpákkal a szamóca kártevői ellen?

2022. december 30. 08:28

A takácsatka nagy károkat képes okozni a szamóca ültetvényekben. Erre jelenthet ígéretes megoldást egy formabontó módszer!