Mire ügyeljünk az ősszel termő alma nyári növényvédelme során?

Agrofórum Online

Várom szíves válaszukat almával kapcsolatos kérdésemre! Mire ügyeljek az ősszel termő almafám nyári növényvédelme során?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az almának számos kártevője és kórokozója van, melyek károsítására nem minden évben, és nem is ugyanolyan mértékben kell számítanunk. A kórokozók közül a legjelentősebb a lisztharmat és a varasodás, melyek jelenlétével szinte minden évben még a nyár folyamán is számolnunk kell. Mindkét kórokozó jelentős lombveszteséget, valamint terméskárosodást tud okozni. A lisztharmat a leveleken jellegzetes lisztszerű bevonatot képez, valamint a termések parásodását idézi elő.

A varasodás által kialakított levélfoltok kezdetben 5-10 mm átmérőjűek, kerekek, halványzöld színűek. Idővel a foltokon barna, bársonyos gyep jelenik meg, majd pedig végül a folt elhal, szürkésbarna színű lesz. A terméseken először 1 cm nagyságú sötétbarna gyep alakul ki, mely később elparásodik, a gyümölcs varas lesz, ezáltal felülete egyenlőtlenné válik és be is repedezhet. A kórokozók elleni kémiai védekezést már megelőző jelleggel érdemes elkezdeni a virágzás előtti időszakban. A tünetek megjelenésekor 5-7 naponta végzett kezeléssel érhetünk el javulást, pl. difenokonazol, tebukonazol hatóanyagú készítményekkel.

A kártevők közül az almamoly károsításának megakadályozása a legfontosabb feladat, hiszen a termésben táplálkozó lárvák a gyümölcsök magjait rágják, ezzel okozva azok lehullását, fogyaszthatatlanságát. Az almamoly már akár május közepétől a vegetáció végéig bármikor károsíthat, rajzásmenetét célszerű feromoncsapda használatával előre jelezni, ez alapján kémiailag védekezni (acetamiprid, lambda-cihalotrin). Házikertekben nyár elejétől szeptember közepéig a fák törzsére helyezett hernyófogó övvel is gyéríthető ez a kártevő.

A kaliforniai pajzstetű a fás részek szívogatásával gyengíti a növényeket, egyedei csökkentik a fák termőképességét és növekedését, továbbá a terméseken való szívogatásukkal azok felületén lázfoltok, vagyis piros foltok kialakulását is okozhatják. Ellenük a lárvák rajzásának idején lehet eredményesen kémiai módszerekkel védekezni. Emellett a levéltetvek jelenlétére is ügyelnünk szükséges, valamint száraz és meleg időjárás esetében a takácsatkák káros mértékű felszaporodása is bekövetkezhet.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzíven rajzik az almamoly és a cseresznyelégy

2022. május 25. 09:06

A lehullott csapadék ellenére az időjárás most elsősorban a rovarkártevők szaporodásának kedvez, különösen erős a levéltetvek inváziója, szinte minden növénykultúrában.

Portfólió Farm: megtartotta szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi bemutatóját a Corteva

2022. szeptember 11. 08:37

A Portfólió Farm célja, hogy a magyar gazdák első kézből értesüljenek a vállalat legújabb, leginnovatívabb termékeiről.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: előkészíthető a talaj a hidegtűrő zöldségfélék vetéséhez

2023. március 1. 08:30

Február végére-március első napjaira átmenetileg visszatért a késő téli időjárás.

Összefoglaló a növényvédő szerek háztáji alkalmazásáról

2019. szeptember 2. 11:49

A növényvédő szerek otthoni alkalmazásánál számos előírást és íratlan szabályt be kell tartani annak érdekében, hogy növényünk, környezetünk, családunk és a magunk egészségét ne veszélyeztessük. Ez az összefoglaló útmutatásul szolgál a szakszerű, biztonságos és eredményes háztáji növényvédőszer-használatról.