Mitől alakultak ki foltok a cukkinin?

Agrofórum Online

Mi történhetett a cukkinivel a kertemben? A terméseken furcsa foltok láthatók. Mi okozhatja a jelenséget?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A képen látható tünetek a cukkini vírusfertőzésére utalnak. Nemcsak a cukkinit, hanem a tökfélék családjába tartozó növényfajokat, pl. az uborkát is számos vírus fertőzheti meg. A vírusok közül a legtöbbször az uborkamozaik (Cucumber mosaic virus), a cukkini sárga mozaik (Zucchini yellow mosaic virus) és a görögdinnye mozaik (Watermelon mosaic virus) vírus fordulhat elő rajtuk.

A tünetek általában mozaikfoltok formájában jelennek meg a leveleken, melyek lehetnek halványzöldek, sárgák vagy akár sötétebb zöldek is. A leveleken nekrózisok kialakulása, szélüknek hullámosodása egyaránt bekövetkezhet. Az sem ritka, hogy a levelek kisebb méretűek maradnak, levélnyelük, valamint indáik is egyaránt rövidebbek lesznek. A terméseken gyakori a márványozott mintázat, mely a termésbe besüpped, valamint deformáció és dudorosodás egyaránt tapasztalható. Egy-egy kezdetleges tünet megjelenése után, megfelelően meleg időjárás esetében akár egy hónap is elegendő ahhoz, hogy a fertőzés az egész növényen megmutatkozzon. A beteg növényeken kibújó újabb levelek és termések már mindegyike fertőzött lesz. Az okozott tünetek alapján a vírusok elkülönítése nehéz feladat, ezt csak laboratóriumi körülmények között lehetséges megállapítani.

Foltok a cukkinin

E vírusok terjedése többféle módon is lehetséges. A beteg növényről származó magokkal könnyen terjeszthetők, ezért csak egészséges növényekről szedett magok alkalmasak továbbszaporításra. A vírusok egyaránt átvihetők a beteg növényekről az egészséges növényekre levéltetvekkel, valamint szövetnedvvel is az ápolási munkák során. A levéltetvek elleni időben elvégzett kezeléseknek, az ellenük való védekezésnek ezáltal kiemelt jelentősége van.

A vírusos növényekről nemcsak tökfélékre, hanem paprikára és paradicsomra is átvihető a megbetegedés, ezért a vírusosan megbetegedett töveket érdemes minél hamarabb kertünkből eltávolítani. A tünetes növények már nem gyógyíthatók, ezért mindenképp a fertőzés kialakulásának megelőzésére kell törekedni. A védekezés egyik és legcélravezetőbb módja lehet még az olyan fajták termesztése, melyek egy-egy vírussal szemben rezisztensek.

Tökfélék a kertben és a konyhában – a nyári és a téli tökök

2024. október 9. 05:40

Milyen főbb csoportra oszthatjuk a hatalmas fajgazdagságú és sok nemesített változatot számláló tökféléket? Mi a különbség a nyári és a téli, a sütőtökök és a főzőtökök között?

Milyen növényvédelmi teendőink lesznek a patisszon és a cukkini termesztése során?

2022. május 24. 04:38

Milyen növényvédelmi teendőim lesznek az év során a patisszon és a cukkini kapcsán. Köszönöm előre is a válaszukat!

Cukkinis lasagne - recept

2019. augusztus 24. 07:48

Nálunk még mindig tombol a cukkiniszezon. Én nem is bánom, mert nagyon szeretek ezzel a zöldséggel ételeket alkotni. Lédús, roppanós, gyorsan elkészíthető, kalóriaszegény és egészséges.

Zucchiolo: az uborka és a cukkini keresztezése

2023. november 16. 07:10

Első pillantásra úgy tűnik, mintha egy sütőtök lenne, zöld és sárga, finoman csíkozott „ruhában”. Uborkára egyáltalán nem hasonlít, noha az uborka és a cukkini „gyermeke”. A zucchiolo egyelőre furának, de mindenképp szépségesnek tűnik a zöldségpiacon, az első tapasztalatok szerint pedig mennyei az íze, a felhasználhatósága miatt pedig kiemelkedik az összes többi zöldség közül.