26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra

Mitől deformálódtak a magnólia levelei?

Agrofórum Online

Magnólia szinte összes levele deformált, torz. Némely levelén sárgás vagy világos foltok vannak. Kártevőt nem látok rajta. Meglátásom szerint vírus áll a háttérben. Mi lehet valójában a probléma?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Irodalmi adatok alapján a magnólia egy vírusok által kevésbé kedvelt növényfajunk. A levelek kanalasodásának hátterében inkább más probléma állhat. A levéltetvek okozhatnak ilyen tüneteket, ugyanis a magnóliákon három faj jelenlétére is számíthatunk. Az egyik leggyakoribb a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae), de a fekete répa-levéltetű (Aphis fabae) és az uborka-levéltetű (Aphis gossypii) is gyakori vendégei lehetnek, melyeket a levelek fonáki oldalán találhatunk meg.

A szívogatás hatására  a levél deformálódik, fonák felé kanalasodik, esetleg sárgul. Nagy egyedszám esetében, hosszú idejű károsításuk által gyakori a mézharmatképződés, ezáltal a korompenész megjelenése egyaránt. E levéltetűfajokra jellemző, hogy tavasszal fő, vagyis elsődleges tápnövényükön találhatók meg, majd májusban már egyedeit nem, csak kártételük nyomát találjuk meg fő tápnövényeiken, ugyanis ekkor más, nyári tápnövényeikre vándorolnak.

Kanalasodott levelek (Fotó: a kérdező felvétele)

A magnólia mészérzékeny növényfaj, példányai a savanyú talajban érzik jól magukat, így a meszes talajban gyakori jelenség leveleinek sárgulása. Amennyiben ez a probléma áll fenn, csökkenteni szükséges a talaj pH-értékét. A meszes talajok lúgossága savanyú kémhatású talajjavítók segítségével mérsékelhető, mint pl. savanyú kémhatású tőzeg, homok, komposzt vagy szerves trágya kijuttatása. Hosszú távú savanyító hatás fenyőkéreg használatával is elérhető. A talaj savanyítására a műtrágyák közül az ammónium-szulfát, az ammónium-nitrát és a karbamid megfelelő, de kijuttatásával kapcsolatban kérjük ki szakember véleményét!

A magnóliáról elmondható továbbá az is, hogy nagy vízigényű növényünk, ezért hosszú aszályos időszakban öntözést igényel. Öntözés hiányában ugyanis nemcsak a levelek lankadása figyelhető meg tünetként, hanem gyakran társulnak hozzá tápanyaghiány-tünetek is, ugyanis ezek felvehetősége a száraz talajból meglehetősen nehézkes. A tápanyagok közül a nitrogén-, kálium-, magnézium- és vashiány esetében egyaránt levélsárgulás figyelhető meg. 

Miért nem növekednek a paprikapalánták?

2023. augusztus 18. 04:39

Május közepén kiültetett paprikapalántáim miért nem növekednek?

Miért sárgul a jukka a szobában?

2022. november 14. 05:37

A jukka esetében kevesen tudják, hogy a Yucca elephantipes és Y. aloifolia is téli pihenőre vágyik. Ilyenkor teleltetni 5-10 Celsius-fok között kellene fényes helyen.

Miért hullott le tavaly a meggy éretlenül a fáról?

2023. március 2. 04:38

Mi okozhatta tavaly a meggynél, hogy a termés pirosas-sárgás színben idő előtt lehullott? Természetes hullás vagy más állhat a háttérben? Kérem véleményüket az esetről, hátha idén elkerülhetjük az ebből adódó veszteséget!

Tápanyag-gazdálkodási terv fontossága

2022. március 9. 04:36

A tápanyag-gazdálkodási tervet ma már számtalan támogatáshoz szükséges kitölteni és benyújtani.