Mitől fakul ki ilyenkor a birs levele?

Agrofórum Online

P. Dávid kérdése: Van egy Bereczki birs fiatal, de már termőképes fám, aminek a levelei deformálódnak, a színük fakul. Kártevőt nem láttam a levélen, ellenük acetamiprid hatóanyagú szerrel permeteztem. Én valamilyen tápanyaghiányra, vagy mikroelem hiányra gyanakszom, a levél deformáció és fakulás fennáll a levél növekedés óta. Kérem tanácsukat a fám állapotának javításához.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Dávid!

A küldött képeken a levél sárgulása alapján a birs vashiányára lehet következtetni, melynek hiányára az alma, körte, cseresznye, őszibarack, szilva, szamóca és a málna mellett a birs is érzékenyen reagál. Nem reutilizálható tápelem, tehát az egyes növényi szervekbe tartósan beépül, és nem tud áthelyeződni a növényen belül más szervekbe, szövetekbe, ezáltal hiánytünetei mindig a legfiatalabb növényi részeken, a hajtáscsúcsokon jelennek meg először. Fő tünete a levelek sárgulása (vasklorózis), ami kezdetben csak a levélerek közti területeken figyelhető meg. Az erek közötti részek eleinte zöldek maradnak, majd később ezek is sárgulnak. Súlyos esetben a levelek teljes kifehéredése, a levélszélek szöveteinek elhalása, szabálytalan barna foltok megjelenése is bekövetkezhet. A vashiányt mutató levelek általában nem hullnak le a fákról a tenyészidőszak alatt. Súlyos esetben a növények növekedése is leáll, a gyümölcsök kisméretűek és erősen színezettek lesznek.

A vashiány oka leggyakrabban nem az, hogy nincs elegendő vas a talajban, hanem az, hogy a növények nem tudják kellő mennyiségben felvenni. A felvehetőségét erősen korlátozza a talaj magas mésztartalma, mangánellátottsága, és víztartalma, valamint az erős tömörödöttség, levegőtlenség, és az alacsony hőmérséklet. Vasklorózis esetén gyors beavatkozást jelenthet a lombtrágyázás, de hosszabb távon a talaj lazításával, levegőtlenségének megszüntetésével és a kiegyensúlyozott tápelem arányok megteremtésével kell a vas felvehetőségét, és így a növények folyamatos vasellátását biztosítani.

A levelek deformációját valószínűleg a fakadáskor ért lehűlés, vagy fagy okozta, mely  stressz hatását a növény levelei még mindig mutatják. A birsfákon megjelenő kártevő rovarok közül az almamoly, sodrómolyok és lombrágó hernyók jelenhetnek jelentősebb problémát, amik ellen az Ön által felhasznált acetampirid hatóanyag is felhasználható. Kérem, hogy minden esetben törekedjen az okszerű növényvédelmi beavatkozás elvégzésére, és csak abban az esetben permetezzen, amennyiben tényleges kártevő jelenléte ezt indokolja!

Foltok jelentek meg a szőlő levelén. Szükséges lehet a permetezés?

2023. augusztus 4. 04:36

A szőlő levelén nemrég a képen látható foltosodás jelent meg. Az éven még nem permeteztem. Szükséges lehet mégis a permetezés?

Milyen rovar károsítja a fügét?

2018. október 29. 10:41

K. Mihályné kérdése: A fügéken muslicához hasonló, apró rovarokat figyeltem meg. Milyen károsítóról lehet szó? Hogyan védekezhetek ellene?

Mi legyen a zölden leszedett paradicsommal?

2022. október 31. 04:37

Mi legyen a zölden leszedett paradicsommal? Beérhet még?

Milyen rovar lárvája károsít a ribiszke vesszőjében?

2023. március 31. 11:13

Ribiszke metszése közben több olyan ágat is találtam, aminek a közepében hernyó élt. Milyen rovar lárváját találtam meg? Lehet ellene védekezni?