Mitől hullik le a fáról az érés előtt lévő szilva?

Agrofórum Online

Idén szép termésre számíthattunk szilvából, de most potyognak az érés előtt álló gyümölcsök a fáról. Kártevő okozhatja a problémát, vagy természetes jelenség áll a háttérben?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szilvának, a többi gyümölcsfajhoz hasonlóan több terméshullási periódusa is van, mely egy természetes, önszabályozó folyamat részének tekinthető. Az egyik ilyen hullási periódus közvetlenül az érés előtti időszakban figyelhető meg. Ez nem minden esetben jelent jelentős terméshullást, így más tényezők, pl. nem kívánatos abiotikus körülmények, de kártevők és kórokozók is állhatnak kialakulásának hátterében. A nem megfelelő tápanyag-ellátás mellett, az előző évben-években, illetve az adott évben tapasztalt aszályos időjárás is a kiváltja a termések hullását. Emellett pl. a túlzottan erős szél, viharok is állhatnak okozói között. A valódi ok minél közelebbi megismerése érdekében ajánlatos a fát is megvizsgálni, a levelek, a fás részek és a törzs épségét is szemügyre venni.  

A szilvafák esetében sajnos a vírussal való fertőzöttség gyakorinak tekinthető, melynek egyik jelzője is lehet a beteg termések lehullása. Az ilyen terméseken azonban megtalálhatók a vírusra jellemző tünetek is, mint a gyűrű – esetenként szabálytalan alakú foltosság, mely akár a húsba is bemélyedhet. Emellett az ilyen termések egyenetlen érése, halványabb színeződése is gyakran bekövetkezik. A vírusos tünetek legtöbb esetben a leveleken is jól láthatók, pár mm nagyságú, sárgászöld foltok formájában, melyek alakja szintén gyűrűre hasonlít. A vírusos fákra jellemző továbbá a gyenge növekedés és fejlődés is. Az ilyen beteg fák életük végéig betegek maradnak, nem gyógyíthatók.

A lehullott terméseket is érdemes átvizsgálni, rovarok általi kártétel nyomait keresni. A szilva termései gyakran fertőzöttek a keleti gyümölcsmoly vagy a szilvamoly lárváival. Az érés előtti kártételt jelzi a gyümölcspuhulás, a csontmag környéki rész ürülékkel és rágcsálékkal való szennyezettsége. Az ilyen gyümölcsökre jellemző továbbá a kényszerérés, így a korai gyümölcshullás egyaránt. A kártevő által tönkretett terméseken általában erősebb mézgafolyás is tapasztalható, valamint a sebzett terméseken gyakran figyelhető meg a monília megtelepedése, gyümölcsrothadás egyaránt.  

Kiemelt kép: Pixabay

Mit tehetek a szilvafámon károsító pajzstetvek ellen?

2018. október 26. 02:37

Sz. László kérdése: Szilvafáimat rendszeresen ellepik a pajzstetvek, mit tehetnék ellenük, amivel hosszabb távon távol tudom tartani ezeket a károsítókat?

Miyen permetszereket használjunk a házikertben?

2020. május 7. 08:57

Abban kérek segítséget, hogy a cseresznye, barack, szilva, alma, birsalma fákhoz és a szőlőhöz milyen permetszer ajánlott kukacosság, gomba, kártevők ellen? Előre is köszönöm!

Szőlő: van ahol a feketerothadás szüretel

2018. július 12. 05:50

Kertészeti kultúrákban a csapadékosabb vidékeken a hosszú ideig tartó levélnedvesség igen kedvező feltételeket teremt az alma- és körtevarasodás fertőzés terjedéséhez. A betegség egyaránt veszélyezteti a lombozatot és a gyümölcsöket.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (13. rész)

2020. január 23. 10:36

Az áprilisi szárazság után a májusi csapadék hatására nemcsak a meggyen és cseresznyén, hanem a kajszin és szilván is tömegesen fertőzött a virág- és hajtásfertőző monília.